Tovább gyengélkedik az euró
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az elmúlt héten szinte kizárólag a dollárt erősítő hírek láttak napvilágot. Az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre a gazdaság élénkítése érdekében, ráadásul a döntéshozók azóta többször megerősítették, hogy újabb csökkentést is elképzelhetőnek tartanak. A Fed jegyzőkönyvéből pedig kiderül, hogy a gazdaság nem növekszik a várt ütemben, de nem látják szükségesnek a több elemző által várt újabb monetáris lazítást. Ezáltal az eurókamatok úgy mérséklődtek, hogy közben csökkent az amerikai pénznyomtatás újraindításának esélye. A dollár 1 százalékos erősödéssel 1,22-es szint alatt is megfordult az euró ellenében.
Az euró szempontjából további kedvezőtlen fejlemények is történtek az elmúlt hét folyamán. Egyrészt ismételten emelkedni kezdtek a spanyol kötvényhozamok, jelezve a befektetők hangulatváltozását. Másrészt Olaszország miatt is aggódhatnak a befektetők, mert Mario Monti miniszterelnök nyilatkozatban jelezte, hogy az országnak segítségre lehet szüksége. Kijelentését a Moody’s kétfokozatú leminősítéssel viszonozta: A3-ról Baa2-re rontotta az ország hitelminősítését. Ráadásul az új osztályzathoz negatív kilátást hagytak érvényben. Ha a továbbiakban is a lassú európai növekedéshez kedvezőtlen gazdasági hírek társulnak, akkor nehéz lesz megállítani a dollár a további erősödését.


