Pénz- és tőkepiac

Már nem vonzó az Adidas? - Óriás eladások a német börzén

A németországi topmenedzsereknek gyanús a Dax értéktőzsde kurzusainak szárnyalása. Számos bennfentes tömeges részvényeladásba kezdett, meglehet, ez annak a jele, hogy a kurzusok hamarosan jelentősen csökkenni fognak.

A Handelsblatt arra hívta fel a figyelmet, hogy egyértelmű a német topmenedzserek véleménye a DAX egyhetes intermezzójáról, amikor a részvényindex 7000 pont felett szárnyalt. A cégvezetők nem osztják a többi piaci szereplő derűlátását, és az eladásaik volumene az elmúlt két hétben ugrásszerűen megnőtt. "A legtöbb befektető számára a tőzsdei hangulat a vonzó kurzusokkal együtt emelkedik, ám a bennfenteseknek ez gyakran alkalom arra, hogy megváljanak a részvénykészleteiktől" – értékelt Olaf Stotz, a Frankfurt School of Finance professzora, aki évek óta foglalkozik a vállalatok irányítóinak magatartásával.

A topmenedzserek az extrém tőzsdei hangulatokat gyakran arra használják fel, hogy az átlaggal ellenkező pozíciót vegyenek fel és ezzel előrejelzik a trendfordulókat. A helyzet most is ez volt: a két héttel ezelőtti lélektani határról a múlt hétre ismét lejjebb csúszott a DAX

A legnagyobb részvényeladás az Adidasnál történt, a frankfurti tőzsdei csúcs előtt a kurzusa még növekedett, ám most Christian Tourres, a felügyelő bizottság tagja 6,2 millió euró értékben adott el értékpapírokat. A közelmúltban csúcsot döntő papír eladásában közrejátszhatott, hogy véget ért az Olimpia, az idei év legjelentősebb sporteseménye. A lap által megkérdezett elemzők szerint mostanra elveszítette vonzerejét az Adidas, főleg, miután a rivális, a piacvezető Nike magasabb bekerülési költségről és alacsonyabb rendelésállományról számolt be. Hasonló helyzetben van a Beiersdorf, amely jelenleg többet ér, mint a 2007-es válság kezdete előtt, de az egyik nagyrészvényes, a JJMR Gbr. a közelmúltban 1,2 millió euró értékű papírt adott el. Stotz szerint elképzelhető, hogy a befektetők ezt is példának tekintik és eladják a részvényeiket.

Németország eladás Adidas tőzsde DAX Beiersdorf
Kapcsolódó cikkek