BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenki Szuper Marióra figyel

Emelkedő indexekkel nyithatnak ma az európai tőzsdeindexek az EKB-tól az euró védelmére tett intézkedések reményében. Mario Draghi, az EKB elnöke már jelezte, mindent eszközt be kell vetni az euró megmentése érdekében.

A határidős indexjegyzések alapján piaci szakértők az európai kereskedés kezdete előtt bő egy órával a londoni FTSE-100 indexre a szerdai 5.712,82 pontos záró értékéhez képest 10-11 pont, 0,2 százalék körüli emelkedést jeleztek előre, áll az MTI összefoglalójában, amelyet nyugati hírügynökségi jelentések alapján állított össze.

 A frankfurti Xetra DAX index 6.754,46 pontról 19-22 ponttal, 0,3 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 3.321,56 pontról 11-13 ponttal, 0,4 százalékkal emelkedhet.

Szerdán változóan alakultak a tőzsdei indexek Európában: míg a londoni FTSE-100 1,38 százalékkal és a párizsi CAC-40 0,91 százalékkal erősödött, addig a frankfurti Xetra DAX index 0,26 százalékkal gyengült.

Szerdán este a Fed a szokásosnál kissé erőteljesebb szóhasználattal fejezte ki szándékát gazdaságösztönző célú monetáris enyhítő, likviditásnövelő intézkedések életbe léptetésére, amennyiben a foglalkoztatási helyzet nem mutat tartós és jelentős mértékű javulást.

Ma az EKB kamatdöntő ülést tart, amelytől a piacok Mario Draghi EKB-elnök által az euró minden lehetséges eszközzel történő megmentésére tett múlt heti ígéretének beteljesítését várják.

Az árfolyamok alakulását csütörtökön az Európai Központi Banktól várt intézkedési csomag mellett a júniusi euróövezeti termelői árindex alakulása befolyásolhatja. A délután folyamán várható még az IMF jelentése az amerikai gazdaság állapotáról, valamint az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számának elmúlt heti alakulása. A piacok az amerikai gazdaság munkahelyteremtő képességét az egyik legfontosabb konjunktúra-mutatónak tekintik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.