BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudta letörni a támaszokat a forint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ismét 280 fölé emelkedett az EURHUF, és 281,4-en zárt a nap végén – írják az Erste Bank elemzői.

Bár napközben a kurzus többször is megpróbálkozott a 277,5-278-as szintek körül lévő támaszok letörésével, ez sikertelennek bizonyult. Ez a szint tehát továbbra is erős támasznak látszik, s amennyiben ezt sikerülne áttörnie a kurzusnak, további forinterősödés jöhetne. Azonban a fundamentális kép továbbra is inkább óvatosságot, és újabb erősödési trend helyett inkább korrekciót, oldalazó mozgásokat sugall.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Megállt a forint erősödése, s ismét a 280-as szint fölé került az EURHUF. Bár tegnap napközben még mutatkoztak erősödési hullámok, a zárás már 281,4-en történt. A forint gyengüléséhez hozzájárult, hogy tegnap az olasz és spanyol kötvényhozamok valamelyest ismét emelkedtek, illetve a tőzsdéken is romlott a hangulat. Továbbra is folyatódhat a külső piaci hangulat által vezérelt kereskedés a forintpiacon. Ma ismét fontos makroadatok lesznek az USA-ban, illetve a hazai piac is kivárhat a Fed ma esti bejelentései előtt.

A tegnapi 3 hónapos DKJ aukción a maximális hozam 6,90 százalék lett. A papír iránt meglehetősen visszafogott kereslet mutatkozott, így az ÁKK az eredetileg tervezettnél 10 Mrd forinttal kevesebbet, 35 Mrd forintot bocsátott ki belőle. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont papírok referenciahozamai gyakorlatilag stagnáltak, a 3-15 éves szakaszon pedig 1-7bp-os hozamcsökkenés következett be. 

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon tegnap erősödni tudott az euró a dollárral szemben annak ellenére, hogy a dél-európai országok államkötvényeinek hozama valamelyest ismét emelkedett. A devizák szempontjából a ma végződő FED és a holnapi EKB ülés hozhat izgalmakat. Ami a tőzsdéket illeti, lejtőre kerültek tegnap a vezető tengerentúli mutatók, s a rossz hangulat a kereskedés végéig kitartott (Dow -0,49 százalék, Nasdaq -0,21 százalék, S&P500 -0,43 százalék). A csökkenés annak ellenére következett be, hogy a tegnap publikált USA-beli makroadatok összességében nem alakultak túl rosszul. Kivárás jöhet a mai kereskedésben a vezető jegybankok kamatbejelentései előtt.

Ázsiában zömmel szintén csökkentek az indexek, kivételt csak a két jelentős kínai index képezett; a Hang Seng 0,14 százalékot, míg a Shanghai index 0,77 százalékot emelkedett. Az árupiacon az arany árfolyama 0,2 százalékkal, 1618 dollárra emelkedett tegnap. Az olaj viszont 2 százalékkal gyengült a tegnapi kereskedés során, és 88,06 dollárra csökkent az árfolyam, átesve ezzel a 20 napos mozgóátlagon is. Vegyes képet mutatnak ma reggel a határidős tőzsdeindexek.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban tegnap több fontosabb makroadat is napvilágot látott. A Chicagói beszerzési menedzser index értéke a várt 52,5 pont helyett 53,7 pontra emelkedett júliusban a júniusi 52,9 pontról. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe júliusban három havi csúcsra, 65,9 pontra emelkedett, szemben a várt 61 ponttal. A júniusi érték „csak” 62,7 pont volt. Az S&P Case-Shiller lakásár indexe májusban 2,2 százalékos emelkedést mutatott havi szinten. Az éves index azonban még így is 0,7 százalékos csökkenést jelzett. 

A magyar szezonálisan igazított beszerzési menedzser index (PMI) értéke 51,9 pontra csökkent júliusban a júniusi 52,8 pontról, jelezve a feldolgozóipar lassulását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.