Nyugdíjhelyzet: hol lehet végül a kiút?

– Nem múlik el nap, hogy a hazai nyugdíjhelyzetről ne essék szó, ám úgy tűnik, egyértelműen a negatív hírek felé billen a mérleg serpenyője, ráadásul az, hogy a nyugdíjas léttel párhuzamosan egyre többen kerülnek nehéz helyzetbe, nem riogatás többé, hiszen vannak, akik mindezt már a saját bőrükön érzik. Mennyire tekinthető magyar sajátosságnak, hogy a nyugdíjasoknak igen­is van félnivalójuk?

– A hazai nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elmúlt időszakbeli kommunikáció érdemben nem nyomja rá bélyegét a hazai nyugdíjasok helyzetére. Itt gondolok arra a júliusi hírre, miszerint jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amelyik lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat 2013-tól személyi jövedelemadóval sújtsák. Nemrégiben pedig arról szóltak a híradások, hogy változtatások nélkül 2025-ig tartható fenn a jelenlegi szinten a nyugdíjrendszer, azaz a nyugdíjkorhatár emelése egyelőre nincs tervbe véve (ez jelenleg 65 év), tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy addig tudhatja magát biztonságban az érintett. Jóllehet 2025 távolinak látszik, ám ha jól belegondolunk, 12-13 év egy nyugdíjrendszer keretében nem tekinthető hosszú időnek, nem beszélve arról, hogy nem is attól kell tartani, hogy a rendszer összeomlik – hiszen egy felosztó-kirovó rendszer akár bármeddig fenntartható –, hanem, hogy egyre kevesebb lesz a nyugdíj reálértéke. A nyugdíjas évekkel kapcsolatban azonban nem csupán a magyaroknak kell aggódniuk, hiszen a jóléti államok egyre rohamosabb zsugorodása figyelhető meg szerte a fejlett régióban. A nyugat-európai országok, így Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, avagy a Benelux-államok is kezd kihátrálni a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás- vagy a segélypolitika területéről. Az egyik fő ok a forráshiány, a rendszereket finanszírozó közteherbefizetés, járulékok volumene ugyanis egyre csökken, így nincs amiből ezt a második világháború után felépített jóléti államot fenn lehetne tartani korábbi formájában. A másik ok a gazdasági fejlődés alakulása, hiszen ha van gazdasági fejlődés, akkor van bevétel is, ám ha nincs – s az évi 0,5-1 százalékos GDP-bővülést aligha lehet annak nevezni: ez végső so­ron arra elegendő, hogy a recesszió felett lehessen tartani a gazdaságot –, akkor bevétel sincs.

– Ráadásul a lakosság öregedése is ugyanúgy jellemző ezen országokban.

– Kétségtelen, az aktív lakos­ság létszáma mindenhol csökken, ami a járulékok csökkenését eredményezi. Ráadásul a magyarországi kilátásokat tovább rontja, hogy folyamatosan csökken azon munkahelyek száma, ahol a minimálbérnél nagyobb összeg után fizetik be a nyugdíjjárulékukat. Azaz számottevően nő az alacsony fizetésű állások száma, miközben az aktív középosztály esetében a munkahelyek száma inkább mérséklődik. Általánosságban tehát hiába lehet az új munkahelyek számának gyarapodásáról beszélni, ha a gyakorlatban a nyugdíjasok helyzetén mindez nem javít, a forrásokat ugyanis nem növelik összességében az új munkahelyek. Mindeközben a felhasználók száma egyre nő. Az idén ráadásul még világosabban rajzolódhat ki a probléma, hiszen tömegesen jelennek meg a Ratkó-korosztály első nyugdíjasai, ami már most is komoly nyomást jelenthet a rendszerben. Nem beszélve arról, hogy az időskorban várható élettartam kitolódott, ami egyúttal a nyugdíjas generáció feltorlódását is eredményezi. Azaz nem ritka, hogy a nyugdíjba vonuló egyén szülei is élnek, sőt akár a nagyszülők is, s előfordulhat az a helyzet is, hogy az az illető, aki korábban még aktív dolgozóként támogatta idős szüleit, netalán nagyszüleit, ezt a nyugdíjából már aligha teheti meg. Felvetődik a kérdés, mi jelentheti a kitörési pontot. Erre most csak azt lehetne mondani: ha a gazdasági növekedés mértéke 20 százalékos lenne, avagy mindenki 20 évvel fiatalabb lenne. Komolyra fordítva a szót, rövid távon semmi jóra nem számítok a nyugdíjhelyzet terén.

– Említette, hogy az elkövetkező időszakban még inkább szembetűnő, milyen változást jelent a nyugdíjaskor. Pszichésen hogyan élik meg ezt az érintettek, hogyan lehet rá egyáltalán felkészülni?

– A pszichológiai tényező annyiban érzékelhető, hogy a ha­marosan nyugdíjba vonuló, jelenleg 60–62 évesek tekinthetők az első olyan generációnak, amelyik között több sikeres vállalkozó is volt, jó színvonalat tudott magának teremteni. Ám ezt a közép-, illetve felső-közép osztálynak tekinthető réteget az is jellemezte, hogy járulékfizetéseinek optimalizálására törekedett, azaz csak annyit fizetett be, amennyit minimálisan kellett mondván, úgyis csak a töredékét kapná vissza a befizetéseinek. Nos amikor nyugdíjba megy ez a vállalkozói generáció, akkor azzal szembesül, hogy a vállalkozását – amelyet esetlegesen az elmúlt évek gazdasági nehézségei is megtépáztak – nem tudja már folytatni, esetleg a családban sem akad senki, aki folytatná, eladni nem nagyon tudja, vagy csak szerény összegért. Mindeközben a megszokott forrásai bedugulnak, a tartalékokból lassan kifogynak, s azt látja, hogy az addigi 100 egységnyi bevételük helyett, mondjuk, mind­össze 20 egység érkezik, ami olyan színvonalromlást eredményez, amilyenre nincsenek felkészülve. Tehát ha összességében nézzük a nyugdíjhelyzetet, akkor a nyugdíjkorhatárt elérők tömegesen kerülnek nehéz helyzetbe, s ez már korántsem riogatás, hiszen ez már emberközelivé vált. Ráadásul a nyugdíjrendszert nem önmagában kell nézni, hanem az összes ellátórendszert együttesen kell górcső alá venni, hiszen összefüggenek. Itt van például az egészségügyi ellátórendszer, amit azon túl, hogy a nyugdíjasok számának gyarapodása miatt is egyre túlterheltebbé válik (kétharmad részben nyugdíjasokat lát el, a várólisták egyre hosszabbak, a gyorsabb ellátást pedig, mely pénzbe kerül, nem tudják sokan megfizetni), hiányzó elemek is tarkítják. Így például hiányzik a hosszú távú ápolási rendszer, miközben az idős özvegyek száma, akiknek az otthoni ápolásra nagy igényük lenne, több százezerre tehető. Emellett persze többek között a munkahelytervezés, a népe­se­déspolitika is rányomja bélyegét a gazdasági helyzetre, a források alakulására. Hogy mondjak egy példát az utóbbit illetően: az Egyesült Államokban egyelőre azért nincs komolyabb visszaesés, mert a határokon túlról érkező spanyol anyanyelvűek, illetve ázsiaiak fenntartják valamennyire a rendszert, míg Németországban ugyanez mondható el a beérkező törökökről. Magyarországon azonban ez egy érzékeny kérdés.

– Tehát ha összegezni kellene, akkor a nyugdíjrendszer legnagyobb problémája változatlanul a forráshiány, illetve a gazdasági növekedés hiánya, miközben a nyugdíjasok száma folyamatosan nő, a kínálat pedig egyre zsugorodik.

– A kiutat egyedül az jelenti, ha a magánszemély saját kezébe veszi a nyugdíjkérdést, egyfajta „magánvédekező stratégiát” indít el, és időben kezd el gondoskodni saját jövőjéről, hiszen akár bevezetik az „egyéni számlát”, akár nem, netalán egy más jellegű változás következne a nyugdíjrendszerben, az érdemben nem javítana a helyzeten. Ebben a környezetben pedig a BROKERNET Csoport feladatának tekinti, hogy elterjessze ezt az öngondoskodó szemléletet, amely nélkül jelenleg már nem létezhet a magánszemély.