Válthatnak a biztosítók is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az eddigi szabályozás szerint a biztosítók a teljes következő naptári évre az előző év október 30-ig hirdették meg díjtarifáikat, ez egyben a mindenkori kgfb-kampány kezdetét is jelentette. A januártól bevezetendő új rendszer lehetővé teszi, hogy a biztosítók év közben is tetszőleges gyakorisággal változtathassanak a mindenkori kgfb-díjaikon, amelyeket azonban – az ügyfelek megfelelő tájékozódásának elősegítése érdekében – legalább hatvan nappal az alkalmazás előtt meg kell hirdetniük. A meghirdetés előírt helyei is igazodnak a változó körülményekhez: a biztosítóknak a saját honlapjukon kívül immár nem két országos napilapban, hanem a PSZÁF és a MABISZ honlapján kell közzétenniük az új tarifáikat.
A biztosítók százmilliárdos, nem feltétlenül önként vállalt „szerencsejátékának” vet véget az új szabályozás – hangsúlyozta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. „A kgfb-piac a gyakorlatban ugyanis hihetetlenül árfüggő, így lehetetlen elvárás volt az összes szereplőtől, hogy egy teljes évre előre eltalálják azt a díjszintet, amely mellett minimális nyereséggel, némely esetben akár veszteség mellett képesek legyenek új ügyfeleket szerezni. Az egyre irreálisabb díjak pedig súlyosan sértették az ügyfelek érdekeit is, hiszen azok alkalmazása erőteljesen növelte a felelősségbiztosítást nyújtó biztosítók működési kockázatát. A többszöri díjhirdetéssel ugyanakkor végre teret nyerhet a kiegyensúlyozott verseny, és a hozzá kapcsolódó hosszú távú üzleti gondolkodás, amely a valós fogyasztói érdekeket szolgálja.
Tekintettel arra, hogy az új szabályozással egy adott kgfb-évfordulóra csak két hónappal korábban ismerhető meg biztosan az aktuális biztosítói kínálat, a törvénymódosítás jelenlegi tervezete is kizárja, hogy a biztosító a biztosítási időszak kezdetét 60 nappal megelőzően kgfb-szerződést kössön. Mivel az új rendszer 2013. január elsejével működik majd, a törvénycsomag korábban hatályba lépő paragrafusai külön rendelkeznek az idei kgfb-kampányról is. Eszerint ha az Országgyűlés a javaslatot a jelenlegi formájában fogadja el, a 2012. október 30-áig meghirdetendő díjtarifát az eddigieknek megfelelően 2013. január elsejétől kell alkalmazni, az év utolsó két hónapjában zajló kampányban viszont már idén sem lehet 2013. március 1-jét követő időszakra kötelező biztosítást kötni.
A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a flottadíjhirdetés jelenlegi gyakorlatában az esetek jelentős részében paradox módon egy gépjárműflotta kapcsán jobban megéri egyenként biztosítást kötni a flottához tartozó autókra, mint csomagban. Ez a piaci logikának ellentmondó helyzet ráadásul felesleges adminisztrációs terhet jelent. „A továbbra is rendezésre váró jelenség is rávilágít arra, hogy a túlszabályozás nem hatékony, és a flottabiztosítások terén is érdemes volna elmozdulni a liberalizáció felé” – hangsúlyozta Papp Lajos.
Csökkenő bevételek a biztosítóknál
A hazai biztosítók kgfb-ből származó bevétele évek óta csökken, ezt részben az okozza, hogy tavaly már szerződést lehetett kötni a romániai Astra magyarországi fióktelepénél is. Idén az első fél évben 45,6 milliárd forintnyi díjbevétel származott a kgfb-ből, ez 9,7 százalékkal elmarad a bázistól.A hazai biztosítók állományában tavaly érezhetően, 2,1 százalékkal csökkent a személygépkocsik részaránya is. Ennek fő oka, hogy lényegében csak személygépkocsik kerültek az Astra fióktelepének állományába. A biztosított gépjárműállomány megoszlása nem változott lényegesen. Csak a buszállomány emelkedett jelentősen, de ez csak visszakorrigálta a trendhez a 2010-es csökkenést.
Figyelemre méltó a PSZÁF szerint az egy kárra jutó átlagos kárfelhasználás 2008 óta tartó esése is. Ezt két tényező is indokolja: egyrészt a személygépkocsik állománya rohamosan öregszik (3 év alatt másfél évvel), másrészt a sokkal drágább személyi sérüléses károk járműkárokhoz viszonyított aránya fokozatosan csökken.
A hazai biztosítók állományában tavaly érezhetően, 2,1 százalékkal csökkent a személygépkocsik részaránya is. Ennek fő oka, hogy lényegében csak személygépkocsik kerültek az Astra fióktelepének állományába. A biztosított gépjárműállomány megoszlása nem változott lényegesen. Csak a buszállomány emelkedett jelentősen, de ez csak visszakorrigálta a trendhez a 2010-es csökkenést.
Figyelemre méltó a PSZÁF szerint az egy kárra jutó átlagos kárfelhasználás 2008 óta tartó esése is. Ezt két tényező is indokolja: egyrészt a személygépkocsik állománya rohamosan öregszik (3 év alatt másfél évvel), másrészt a sokkal drágább személyi sérüléses károk járműkárokhoz viszonyított aránya fokozatosan csökken. Csökkenő bevételek a biztosítóknál A hazai biztosítók kgfb-ből származó bevétele évek óta csökken, ezt részben az okozza, hogy tavaly már szerződést lehetett kötni a romániai Astra magyarországi fióktelepénél is. Idén az első fél évben 45,6 milliárd forintnyi díjbevétel származott a kgfb-ből, ez 9,7 százalékkal elmarad a bázistól.
A hazai biztosítók állományában tavaly érezhetően, 2,1 százalékkal csökkent a személygépkocsik részaránya is. Ennek fő oka, hogy lényegében csak személygépkocsik kerültek az Astra fióktelepének állományába. A biztosított gépjárműállomány megoszlása nem változott lényegesen. Csak a buszállomány emelkedett jelentősen, de ez csak visszakorrigálta a trendhez a 2010-es csökkenést.
Figyelemre méltó a PSZÁF szerint az egy kárra jutó átlagos kárfelhasználás 2008 óta tartó esése is. Ezt két tényező is indokolja: egyrészt a személygépkocsik állománya rohamosan öregszik (3 év alatt másfél évvel), másrészt a sokkal drágább személyi sérüléses károk járműkárokhoz viszonyított aránya fokozatosan csökken.-->


