BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Allianznak köszönhető a jobb adat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hazai biztosítók tavalyi éve nyereségességi szempontból jobb volt a 2010-esnél. Ez nem meglepő, hiszen két éve a viharkárok és a különadó lenullázta az ágazat profitját. A tavalyi év sem sikerült mindenkinek fényesen, a piacvezető Allianz viszont nem panaszkodhat.

Tavaly 16,7 milliárd forintos adózott eredményt értek el a hazai biztosítók a beszámolóik szerint. Ez lényegesen jobb az egy évvel korábbinál, amikor a teljes szektor profitja a 700 millió forintot sem érte el, de csak a töredéke az azt megelőző esztendők eredményének. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) statisztikái szerint ugyanis 2009-ig igen jól jövedelmező ágazatnak számított Magyarországon a biztosítás, az ágazat profitja 60 milliárd forint körül alakult évente. 2010-ben két tényezőnek köszönhették a cégek, hogy elúszott a profitjuk: az egyik a pénzügyi intézményekre kivetett különadó volt, amely a biztosítóknak mintegy 38 milliárd forintos terhet jelentett, emellett a súlyos viharkárok nehezítették meg a szektor helyzetét.

A különadó tavaly is megmaradt, az időjárás viszont szerencsésen alakult, így a társaságok helyzete javult. A profitok terén azonban nem sikerült minden cégnek javítania. Hogy a szektor összesített eredménye ennyivel jobb lett, leginkább egyetlen cégnek, a piacvezető Allianznak köszönhető. Ez a társaság 2010-ben még veszteséges volt, adózott eredménye 2,3 milliárd forintos mínuszt mutatott. Tavalyra viszont ezt sikerült 14,6 milliárd forintos nyereséggé változtatniuk, vagyis a társaság eredménye megközelítette az iparág összesített profitját. A nyereségesség elérésében egyébként a biztosítástechnikai eredmények csak részszerepet játszottak, a befektetési eredmény, valamint az egyéb ráfordítások csökkenése is növelte a cég profitját.

Hiába lett kevesebb tavaly a viharkár, a legnagyobb biztosítók közül egyedül a Generali-Providencia volt csak képes fokozni profitját, míg a díjbevétel és a saját tőke alapján is a legnagyobb öt piaci szereplő közé tartozó Groupama Garancia, az ING és az AEGON kisebb adózott eredményt volt kénytelen elkönyvelni 2011-ben, mint egy évvel korábban.

A közepes méretű biztosítóknál vegyes a kép: voltak, amelyek nagyon sokat javítottak az eredményeiken, és olyanok is, amelyeknél romlottak a mutatók. Közülük a legdurvább változás az Uniqánál következett be, amely a 2010-es esztendőt még a nehézségek ellenére is szerény nyereséggel zárta, tavaly viszont 1,87 milliárd forintos veszteséget kellett elkönyvelnie. A CIG Pannóniánál számos takarékossági intézkedés történt tavaly, ennek hatása azonban az eredményen még csak kevéssé látszott, a társaság vezetése azonban továbbra is úgy látja, 2014-re nyereségessé válhatnak.

Kedvező változások is bekövetkeztek azért több közepes méretű biztosítónál. A K&H Biztosító nem csak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon nyert nagyot, de adózott eredményét is sikerült több mint a duplájára növelnie, de a Posta biztosítók is jó évet zártak: tavaly már az életbiztosító mellett a vagyonbiztosító is nyereséges volt, a közös profit meghaladta a 410 millió forintot. Az Avivánál eltűnt a veszteség, az Axánál pedig jelentősen csökkent, és az Union is javította eredményét, mely adózás után megközelítette a 400 millió forintot.

Ami az idei évet illeti, az első féléves adatok tükrében úgy tűnik, 2012 sem hoz pozitív fordulatot a biztosítási piacon. A díjbevétel éves összevetésben csökkent a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint. A szektor díjbevétele az első hat hónapban 413,4 milliárd forintot tett ki, ami 4,34 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ágazat egyaránt zsugorodott, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál a díjbevétel-csökkenés meghaladta a 10 százalékot. A piac zsugorodásának okai kézenfekvők: a lakossági fogyasztás nem tud nőni azokban a szegmensekben, amelyek javíthat­nák a biztosítási termékek iránti keresletet. Nem lendült fel az újautó-piac, így nem kötnek új cascókat az emberek, a lakásépítések is sok évtizedes mélyponton vannak, és céges beruházások sem történnek akkora volumenben, hogy a vállalati biztosítások piacát fellendíthessék. Az életbiztosítási ágazat abban reménykedett, hogy a végtörlesztő háztartások a zsebükben maradó törlesztőrészleteket előbb-utóbb megtakarítási termékekben helyezik majd el, ennek a hatása azonban még nem látszik a piacon.

A PSZÁF első féléves adatai sem biztatók. Az első hat hónapban 16,16 milliárd forintnyi adózott eredményt értek el a hazai biztosítók, ez 16,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az adózás előtti eredmény a szektorban nem érte el a 20 milliárd forintot, ami szintén elmarad a tavalyi évitől.

A unit linked szerződések száma gyorsuló ütemben csökkent mind a folyamatos, mind az egyszeri díjas termékeknél, és a meglévő biztosítások felélése is egyre jellemzőbb.

Kihívásokkal teli jövő

A következő hónapokban két komoly kihívással néznek szembe a biztosítók. Az egyik a gender direktíva, mely decemberben lép majd hatályba, és uniszex árazást ír elő a biztosítók számára. A piaci szereplők ezután nem kínálhatják majd különböző díjon a férfiak és a nők számára a biztosításokat, emiatt a hazai cégeknek is át kell majd árazniuk legtöbb életbiztosítási terméküket.

A másik fontos változás a biztosítási adó. A közterhet a jövő évtől kell majd beszedniük, mértéke a casco esetében 15, a többi vagyonbiztosításnál és baleset-biztosításnál 10 százalékos lesz. Nem terheli majd biztosítási adó az életbiztosításokat – ezek egy hasonló mértékű adóteher mellett el is veszíthetnék versenyképességüket a többi megtakarítási termékkel szemben –, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat, melyeknél megmarad az idén már sikeresen bevezetett baleseti adó, valamint a mezőgazdasági biztosításokat.

A másik fontos változás a biztosítási adó. A közterhet a jövő évtől kell majd beszedniük, mértéke a casco esetében 15, a többi vagyonbiztosításnál és baleset-biztosításnál 10 százalékos lesz. Nem terheli majd biztosítási adó az életbiztosításokat – ezek egy hasonló mértékű adóteher mellett el is veszíthetnék versenyképességüket a többi megtakarítási termékkel szemben –, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat, melyeknél megmarad az idén már sikeresen bevezetett baleseti adó, valamint a mezőgazdasági biztosításokat.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.