Beszállítójával is hadakozik az Apple
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár a történtek az Apple-t eddig közvetlenül nem érintették, mivel a Foxconn neve mára összeforrt az iPhone gyártójáéval, az eseményeket az amerikai társaság sem hagyhatja figyelmen kívül.
Az Apple-nek nem először gyűlik meg a baja tajvani beszállítójával: januárban a New York Times hosszú cikkben értekezett arról, hogy a cég milyen embertelen körülmények között dolgoztatja alkalmazottait, nem ritkán gyerekeket. Az Apple akkor komoly hangsúlyt helyezett arra, hogy változásra bírja beszállítóját, s ilyen irányú törekvéseit megfelelően is kommunikálja: Tim Cook vezérigazgató személyesen látogatott el a kritizált üzembe, és több interjúban is hangsúlyozta, hogy cége elfogadhatatlannak tartja a gyerekmunkát.
Az Apple részvényesei nem fogadták túl lelkesen a híreket: a cég a hétfői nyitást követően 2 százalékot veszített értékéből. A befektetők minden bizonnyal elsősorban amiatt aggódnak, hogy a termelés tartós leállítása ellátási gondokhoz vezet majd, bár feltehetőleg az sem tett jót az árfolyamnak, hogy a várt 6-6,5 millió helyett csak 5 millió kelt el az új iPhone-ból.
Folytatódik az Apple–Samsung-saga
Az Apple folytatja a jogi csatározást legnagyobb versenytársával, a dél-koreai Samsunggal is. Az iPhone gyártója újabb keresetet nyújtott be egy amerikai bíróságon, amelyben a már a társaság számára megítélt 1 milliárd dolláron túl további 707 milliót követel konkurensétől a szabadalmi jogok megsértése miatt. Mindeközben csatát veszített az Apple Európában: egy német bíróság a Samsung javára ítélt egy hasonló ügyben, míg a dél-koreaiak állítólag az új iPhone-t tiltatnák be a tengerentúlon.


