BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségesebb versenyt eredményez a liberalizáció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Átláthatóbb, egészségesebb versenyt eredményezhet az év közbeni díjhirdetés lehetősége a kötelező biztosításoknál, melynek legfőbb nyertesei az ügyfelek lehetnek, hiszen a biztosítók év közben bármikor rugalmasan és célzottabban tudnak reagálni az igényeikre és a piac változásaira – hangsúlyozza a Generali biztosító a parlament által megtárgyalt törvénymódosítással kapcsolatban. A módosítás szerint januártól induló rendszerben év közben is bármikor lehetőség lesz tarifahirdetésre, ami nagyobb, de egyben kiegyensúlyozottabb versenyt jelenthet a társaságok között, ez pedig az autósok érdekét szolgálja. Az év közben meghirdetett díjakra maximum 60 nappal korábban lehet szerződni, a szerződések pedig továbbra is egy évre szólnak majd.

A díjhirdetés liberalizációja lényegében azt jelenti, hogy a biztosítók az év során bármikor hirdethetnek tarifát, azaz átárazhatják a szolgáltatásokat, vagy szolgáltatást módosíthatnak, ugyanakkor a biztosítási időszak változatlanul egy év lesz.

Ahhoz, hogy egyenletesebb, homogénebb szóródást mutassanak az évfordulók, még több évre lehet szükség, az év közben biztosítást váltók aránya azonban így is egyre magasabb: a Generali biztosítónál például az autósok harmada már év közi évfordulós. Ezért is van növekvő igény az év közi tarifahirdetésre, aminek a haszonélvezői az év közi „váltók” lehetnek. Erre jelenthet megoldást a most elfogadott törvénymódosítás.

„Az új jogszabályi keretek meggyőződésem szerint – a többszöri, rugalmasabb díjhirdetés lehetőségével – kiegyensúlyozottabb versenyt teremthetnek a piacon, ami érdekük a felelős biztosítóknak és ügyfeleiknek egyaránt” – mondta Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási üzletágának igazgatója.

A januártól induló rendszerben év közben is bármikor lehetőség lesz tarifahirdetésre.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.