BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gerendaiéknak sikerült visszavenniük a Szigetet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

„Megkaptuk a hi­­telt az OTP-től, mindenkit kifizettünk, így lezárult a történet, visszavásároltuk a Sziget Kft.-t” – mondta lapunknak Gerendai Károly, a cég ügyvezető igazgatója. A hitel feltételeiről hónapokig tárgyalt a fesztiválszervező cég és a bank, de végül sikerült 25 százalékos önrészben megállapodniuk. Az idő nagyon sürgette az üzleti feleket, hiszen Gerendaiéknak augusztus 31-éig kellett fizetniük a kisebbségi pakettért az Est Media Nyrt.-nek. A 677 millió forintos vételárból a médiacég kiegyenlítheti tartozásait a hitelezőknél, ráadásul 2 évig visszavásárlási opciót is szerzett.

A tőzsdén jegyzett Est Media július elején jelentette be, hogy piacra dobja a Sziget Kft.-ben meglévő üzletrészét, miután az utolsó kísérlete is kudarcba fulladt a Wallis és az UniCredit Banknál fennálló adósságának törlesztéséhez szükséges pénz előteremtésére.

Az üzletrészre az Est Media pályázatot írt ki, de nem akadt jelentkező. A két hitelezőnek zálogjoga volt a részesedésen, de a Sziget Kft. többi tulajdonosa kezességet is vállalt a kölcsön visszafizetésére. Maga a Sziget Fesztivál biztosan nyereséget hozott, de a profit pontos mértékét még nem lehet tudni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.