Javuló külpiaci hangulat, hazai gazdaságpolitikai kérdőjelek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem volt unalmas a múlt hét, bár inkább külpiaci hírek domináltak, és nem annyira a hazai vonatkozásúak. A hangulat már a szerdai német alkotmánybírósági döntés után javult, miután kiderült, hogy a testület nem gördít jelentős akadályt az európai válságkezelési folyamat elé. Ami azonban igazán növelni tudta a piaci eufóriát, az az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb monetáris lazítása. A havi 40 milliárd dollárnyi jelzálogpapír-vásárlást az intézmény addig folytatja, amíg a tengerentúli munkapiaci helyzet nem javul megfelelő mértékben. A második mennyiségi lazítás, amit még 2010-ben kezdett a Fed, nyolc hónap alatt 600 milliárd dollárban volt maximálva, és állampapír-vásárlásra vonatkozott. Annak idején a második program érdemi hangulatjavulást okozott hónapokon át. Az ugyan kérdéses, hogy most mennyire lesz erős a hatás, de az esetleges további nemzetközi hangulatjavulás a magyar piacokra is jótékony hatással lehet, és megmaradhat a jelentős érdeklődés az állampapír-aukciókon. Emiatt viszont valószínűleg a magyar kormány továbbra sem siet megkötni az IMF-megállapodást. Felmerülhet emellett, hogy a jó piaci hangulatot vajon kihasználja-e a kormány devizakötvény-kibocsátásra. A piaci reakciók bizonytalanok lehetnek egy ilyen esetleges hírt követően, hiszen a sikeres IMF-tárgyalásokba vetett hit joggal kérdőjeleződne meg, azonban a megnőtt devizaforrások javíthatják a rövid távú adósságfinanszírozás biztonságát.
A következő héten nem lesz túl sok makrogazdasági adatközlés, mindössze a béradatokat fogják kedden publikálni. Ennek nem szokott nagy piaci hatása lenni. Fontos lehet azonban Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár tervezett szerdai találkozója. A következő hetekben kiderülhet, hogy a kormány valóban közeledik-e az IMF-hez, illetve hogy meghoz-e olyan intézkedéseket, amelyek képesek valóban csökkenteni a költségvetési hiányt.


