Jót nem várnak a szakértők Budapesten
Csáky Attila, az UniCredit Bank Zrt. kereskedési igazgatója kisebb gyengülésre számít a nyitásnál. A szakember elmondta: az ázsiai és a nyugat-európai tőzsdék után várhatóan a hazai börze is gyengül keddhez képest, ezért óvatosabb, visszahúzódóbb kereskedést vár a nap elején.
Csáky Attila szerint az OTP-papíroknál a keddi emelkedés után negatív korrekcióra lehet számítani. Hozzátette: a forgalom még mindig alacsony a hazai tőzsdén, a piac keresi az irányt.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint szerdán sem lehet nagy mozgásokra számítani a világban, a piac az EKB csütörtöki ülésére, illetve az amerikai munkaerőpiaci adatokra vár.
Balásy Zsolt szerint a hazai keddi meglepő erősödés után szerdán is az OTP és a Richter részvények lehetnek a legérdekesebbek, kérdés, hogy valóban kialakulhatnak-e tartósabb mozgások. A szakember szerint a nyitás nulla körüli lehet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,73 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 17.756,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16.550 forintra csökkent, 472,6 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 69 forinttal, 1,90 százalékkal 3.699 forintra erősödött, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 136,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 605 forinttal, 1,55 százalékkal 39.690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 324,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 38,2 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,87 százalékkal 16.555 forintra esett.


