Pénz- és tőkepiac

Közel 44 millió forintot kell visszafizetnie az Axa Banknak

A PSZÁF közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára, s 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató e jelzáloghiteles ügyfélkörével törvénytelenül fizettetett be előtörlesztési díjakat.

A hatóság további 1 millió forint bírságot is kivetett, mivel az AXA tucatnyi termékhirdetményében megtévesztő, a jogszabállyal ellentétes tájékoztatást tett közzé az előtörlesztés költségéről.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mai határozatában megtiltotta az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének, hogy a továbbiakban jogsértően vonjon le díjakat az előtörlesztéssel élni kívánó jelzáloghiteles ügyfeleitől. Az AXA fióktelepe emellett köteles megtéríteni a fogyasztókkal szemben eddig jogszabály sértő módon felszámított ilyen típusú költségeket. Utóbbi intézkedés teljesítését az AXA fióktelepe már a vizsgálat lezárulta előtt vállalta.

A PSZÁF megtiltotta azt is, hogy a pénzügyi szervezet hirdetményeiben a továbbiakban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző tájékoztatást nyújtson az előtörlesztési díjakról. A jogsértések miatt a PSZÁF összesen 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AXA fióktelepére. A pénzbírság mértékét az súlyosbította, hogy a pénzügyi szervezet huzamos ideig összességében 380 fogyasztóval szemben 43,8 millió forint jogtalan többletbefizetéssel terhelte a fogyasztókat előtörlesztési díjként. E célvizsgálat keretében a PSZÁF – a jogszabályok felhatalmazása, illetve a részére biztosított jogköreinél fogva – közel 400 fogyasztónak az érdekét tudta képviselni és részükre a jogtalanul felszámított összeget visszajuttatni.

A PSZÁF célvizsgálatában az AXA fióktelepének a jelzálog-fedezetű, lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelekre vonatkozó előtörlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét tekintette át, 2010. december 13-tól. A – fogyasztói kérelmek alapján indult – vizsgálat megállapította, hogy az AXA fióktelepe előtörlesztési díjainak felszámításával több ponton megsértette a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényt. Így számos ügyfél akkor is a hitelösszegre számított 3-4 százalékos előtörlesztési díjat volt kénytelen fizetni, amikor a jogszabály szerint ennél jóval kisebb mértékű díj vagy kifejezetten díjmentesség illette volna meg őket. Az AXA fióktelepe a vizsgálat megállapítása szerint 12 hiteltermékre vonatkozó hirdetményében az ügyfeleknek adott megtévesztő tájékoztatással hosszú időn át megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is.

A pénzügyi szolgáltató hirdetményeiben egyes termékeinél többek között csak a 2010. március 1.-je után kötött szerződések teljes végtörlesztése esetén tekintett el az előtörlesztési díjtól, noha a fogyasztói hitelről szóló törvény szerint a díjmentességre minden, 2010. december 13-a után teljesített részleges előtörlesztés esetén is mód van, ha a fogyasztó fennálló tartozása 1 millió forint alatti, s az előző egy évben nem történt előtörlesztés. E díjmentesség független a szerződéskötés időpontjától.

Az AXA fióktelepének magatartása alkalmas volt tehát arra, hogy egyes fogyasztók – a magasabb előtörlesztési díjakra vonatkozó megtévesztő információk miatt – ne is forduljanak a pénzügyi szolgáltatóhoz előtörlesztési kérelmükkel, s ne éljenek e törvényben rögzített jogukkal.

Világgazdaság Online-->

jogtalan díj AXA Bank pszáf
Kapcsolódó cikkek