MKB Privátbank: az elit szolgáltató Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság – Az elmúlt év végén felgyorsult a magánvagyonok kiáramlása az országból, ennek ellenére a legtöbb privátbanki szereplő a kezelt vagyon növekedéséről beszél. Hogyan lehetséges ez?
– Én is arról tudok beszámolni, hogy az MKB Privátbanknál is növekedett a kezelt vagyon: fél év alatt 18 milliárdos bővülést produkáltunk, miközben 2 milliárd forint alatt maradt az az összeg, amely távozott tőlünk. Utóbbi egy százalék alatti arányt jelent a teljes kezelt vagyonhoz képest. A piac növekedésének oka elsősorban abban keresendő, hogy a vagyon külföldre menekítése elsősorban a prémium-, illetve a lakossági ügyfelekre volt jellemző, akik néhány millió forintos megtakarításukat igyekeztek biztonságba helyezni, nem kis részben a határ menti területekről. Természetesen a 300 forint feletti euróárfolyam idején mi sem voltunk könnyű helyzetben, komoly erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy az ügyfelekben fennmaradjon a bizalom. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy a külföldre történő vagyontranszfer nem új jelenség, és a vagyonos réteg legnagyobb része hosszú évek óta külföldön is tart eszközöket. A növekedésben szerepet játszott az adóamnesztia is, annak ellenére, hogy a svájci bankok – a saját szempontjukból érthető módon – minden erejükkel igyekeztek megakadályozni, hogy a kinn tartott pénzek hazakerüljenek.
– A magas betéti kamatok időszakában a privátbanki ügyfelek is a lekötött betétek felé fordultak, amely normál körülmények között igen furcsa jelenség. Várható-e, hogy a kamatkörnyezet változásával nő a kockázatvállalási kedv?
– Mindenképpen, erre utal a jegybank legutóbbi kamatcsökkentése is. Emellett a bankoknál rengeteg a szabad forintforrás, amelynek csak a töredékét tudják kihelyezni: ez pedig oda vezet, hogy a pénz egy része jegybanki betétben landol. Így a magas kamatok már nem tarthatók veszteség nélkül fenn, tehát várhatóan az ügyfelek alacsonyabb árat kapnak a pénzükért. Mindezek következtében az ügyfelek fokozatosan elindulnak az állampapírok, kötvények és kisebb részben az alapok felé, vagyis vége szakad a betétek és pénzpiaci alapok virágkorának. Egyébként a betétek eddig sem voltak egyeduralkodók: mi például kihasználtuk az euróban denominált állampapírok magas hozamát, amellyel – kétéves időtávon – 10-12 százalékos hozamot is elérhetett az ügyfél úgy, hogy közben az állampapír kockázatát futotta. Emellett nagyon keresettek voltak az elmúlt időszakban a strukturált betétek is.
– Az MKB Bank mindig is a felső réteget célozta meg a privátbanki üzletágon belül is. Kívánnak-e változtatni ezen?
– A piacon nálunk a legmagasabb, jelenleg 140 millió forintos az átlagos kezelt vagyon. Ez azzal jár, hogy mindenki az életpályájához igazodó egyedi portfóliót kap az igényeire szabottan. Ezen semmiképpen nem kívánunk változtatni, elit privátbankként kívánunk működni Magyarországon: ennek jele, hogy a belépési limitet 50-ről 100 millió forintra emeltük. Ez persze nem egyéni, hanem csoportszintű limitet jelent, az a lényeg, hogy pénzügyi vagyon legyen.
– A limit megemelésével nem csökkentették a saját növekedési lehetőségeiket is egyben azzal, hogy mérséklődik a megcélozható ügyfélkör?
– Egyáltalán nem tartom törvényszerűnek, hogy emiatt szűküljenek be az akvizíciós lehetőségeink. Persze látni kell azt is, hogy a mozgásterünk most már korlátos, már ami az ügyfélszám növelését jelenti: egy tanácsadó 60-70 ügyfélnél többel nem tud foglalkozni kellő színvonalú kiszolgálás mellett. Márpedig a szolgáltatás színvonala az, amelyből semmiképp sem szeretnénk engedni. Az ügyfél pedig könyörtelenül visszajelzi, ha nem figyelnek rá: ez pedig az MKB-nál megengedhetetlen.
– A közelmúltban több szolgáltató is megpróbálkozott azzal, hogy követi a magyarok pénzét külföldre. Ebben mekkora lehet a potenciál?
– Többször is mondtam már, hogy annak idején Cipruson kellett volna terjeszkednünk, hiszen oda néhány évvel ezelőtt tényleg nagyon komoly vagyonok áramlottak Magyarországról. Most viszont már úgy látom, ilyen lépésnek nem lenne sok hozadéka: aki külföldre vitte a pénzét, már többnyire megtalálta számítását, ráadásul a magyar vagyonok sem koncentráltan csoportosulnak egy helyre, ami miatt érdemes lenne bárhol is fiókot nyitni, hanem elszórtan mozognak szerte Európában.
– A piac kilátásait milyennek ítéli, mekkora tere lehet még a növekedésnek?
– Ügyfélszámban óriási növekedési lehetőség nincs már a magyar piacon úgy, hogy a belépési limitek változatlanul maradnak. Ebben a környezetben elsősorban a stabil állománynövekedés lehet a célunk. Persze léteznek még kitörési pontok: ilyen a már említett adóamnesztia, de mi foglalkozunk külföldi, tőlünk keletebbről érkező ügyfelekkel is. Másik célcsoportot jelentenek a hazánkba került külföldi cégvezetők is. A növekedéshez persze elengedhetetlen az egyedi kiszolgálás – és az egyedi árazás – és persze a maximális rugalmasság. Nagyon fontos emellett a tanácsadói kör – ezt senki nem győzi elégszer hangsúlyozni –, az, hogy minden egyes kollégánk maximális odaadás mellett minőségi munkát végezzen és szakmailag felkészült legyen.
– Mennyire jellemző az MKB Privátbanknál, hogy az egyik ügyfél hozza a másikat?
– Szerencsére nagyon sok példa akad erre, nagyon sok ügyfél úgy érkezik hozzánk, hogy gyakorlatilag már csak a szerződést akarja megkötni. Ebből a szempontból nem is jött rosszul a válság, hiszen azok a szolgáltatók, amelyek a krízis körülményei között is meg tudták szolgálni az ügyfelek bizalmát, most ebből profitálhatnak. A stabil, több mint hat évtizedes múltra alapozott banki háttér szintén nem elhanyagolható reputációs többletet jelent.
Az MKB Privátbank főbb adatai (2012. június 30.)
Kezelt vagyon: 252 milliárd forintEgy ügyfélszámlára jutó vagyon: 137 millió forint
Belépési limit: 100 millió forint
Egy ügyfélszámlára jutó vagyon: 137 millió forint
Belépési limit: 100 millió forint-->

