Most sem az arany, ami fénylik!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Alaposan meglódult az arany árfolyama a május vége óta tartó sávozásból. A forró nyarunk során éves csúcsra emelkedő német, és négyéves tetőpontra jutó amerikai tőzsdékkel ellentétben az arany nem sokra vitte: 1530 és 1640 dollár között pingpongozott az árfolyam. Egy szűkülő alakzatot formált, amelyből az elmúlt héten dinamikusan kitört. Átvitte az 1680-as ellenállást, a 200 napos mozgó átlagot, és a technikai elemzők szerint meg sem áll az 1790-es lokális csúcsig.
Szóval vegyük? Tippem szerint semmi esetre! Megvolt a kötelező emelkedés Bernanke pénteki lelkesítő beszédére, várunk az Európai Központi Bank gyógyító lépéseinek csütörtöki bejelentésére, és ezzel jó eséllyel vége is az arany eme rövid felfutásának. De ne temessük az aranyat, mert korrigálás után továbbra is számíthatunk oldalazásra, mivel a vezető gazdaságokban továbbra is várni kell az infláció megjelenésére, és menekülő eszköz funkciója sem kerül elő a közeljövőben remélhetőleg!
Akkor hogyan is keressünk pénzt? Opciós ügylettel! Opciós stratégiával ugyanis oldalazó piacon is lehet pénzt keresni. Opciós piacon ugyanis lehetséges az iránysemleges kereskedés. Lehetséges stresszmentesen kereskedni? Igen! Ráadásul nem szükséges hozzá nagy kereskedési tőke, és használhatóbb kockázatkezelésre van lehetőségünk, mint a stop loss. Ez nem olyan bonyolult, ahogyan hangzik! Találjuk meg a szakmailag jól felkészült brókercéget, ahol felkészítenek a tőzsdézés emelt szintű pénzkeresési technikáira! Az opciós piac hatalmas, és olyan titkos fegyverünk lehet, amire mindig is vágytunk!
Bézsenyi Zoltán – Erste Befektetési Zrt., értékpapír-kereskedő


