Működési hitel helyett intenzív forrásgazdálkodás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA vállalatok számára Európa-szerte egyre nagyobb feladatot jelent a gazdálkodáshoz szükséges banki források biztosítása, Magyarországon különösen súlyos a helyzet. A forrásszűkét jellemzi, hogy a vállalatok hitelállománya idén júniusban 85,4 milliárd forinttal csökkent a nettó hiteltörlesztés következtében. Ekkora zsugorodás idén még egyetlen hónapban sem volt – jegyzi meg lapunknak küldött elemzésében az ING Bank. Ebben a helyzetben a vállalatoknak érdemes végiggondolniuk, hogy van-e lehetőség saját tartalékaik mozgósítására.
„Az egyébként magas színvonalú likviditásmenedzsmentet folytató nagyvállalatok vezetői is meglepődnek néha, hogy egy-egy új megoldással mennyire javítható még a forrásgazdálkodás hatékonysága” – mondta Rózsa Zsuzsanna, az ING Bank fizetésforgalomért felelős igazgatója. Tapasztalata szerint egy olyan nagyvállalat, amelynek több piacon is vannak érdekeltségei, többnyire akkora fel nem tárt tartalékokkal rendelkezik, amekkorával jelentősebb mértékű banki hitelkeretet is kiválthat. Az optimális likviditáskezeléssel némely nagy nemzetközi vállalatcsoportnak akár több mint 10 millió euróval sikerül csökkenteni a folyószámlahitel típusú kereteinek összegét.
Van lehetőség arra is, hogy a nagyvállalat különböző országokban jelen levő kirendeltségeinek, leányvállalatainak számlaforgalmát egyetlen devizanemre átváltva virtuálisan összevezessék, azaz koncentrálják a vállalatcsoport likviditását. „Az ING leányvállalata, a Bank Mendes Gans tapasztalatai szerint a nagyvállalati szegmensben elsősorban az évi 400–500 millió euró feletti forgalmú cégek számára hatékony ez a szolgáltatás: a költségeket már meghaladja a finanszírozási előny és az ebből fakadó haszon.”
A vállalatoknak érdemes végiggondolniuk, hogy van-e lehetőség saját tartalékaik mozgósítására.


