BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nevet váltott a Wabard Biztosító

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A másik tulajdonos kiszállt, a Wáberer név ismertebb a Wabardnál – ezért váltott nevet a cég. A biztosító középtávú céljai között szerepel az ügyfélszám megduplázása. Ha tőkére lenne szükség, a tulajdonos hajlandó finanszírozni a növekedést

Új néven folytatja tevékenységét az eddig Wabard néven megismert biztosító – jelentették be tegnap a cég sajtótájékoztatóján. A társaság felveszi az egyetlen tulajdonos, Wáberer György nevét, és Wáberer Hungária Biztosító néven működik tovább. Ennek egyik oka, hogy a Wáberer név ismertsége és elismertsége jobb a korábbinál. Emellett az egykori tulajdonostárs, a Kedves Ferenc és Nagy György vállalkozókhoz köthető Arden Holding is kiszállt két éve a cégből, így semmi sem indokolja, hogy az elnevezés az ő cégükre is utaljon.

A Wáberer Hungária jelenleg a 15. legnagyobb szereplő a hazai nem életbiztosítási piacon, de a tulajdonos szeretné, ha két éven belül a tíz legnagyobb társaság közé kerülne, és jelenlegi 110 ezres ügyfélszáma 200 ezerre nőne. Ha ehhez időközben tőkét kell emelni a cégben, Wáberer ehhez is hajlandó a forrást biztosítani. Jelenleg egyébként az ügyfelek döntő többségének autóbiztosítása van a Wáberernél, a díjbevételek négyötödét azonban már az egyéni biztosítások adják; a flotta aránya csak 20 százalékot tesz ki.

A növekedésre azért látnak lehetőséget a hazai nem életbiztosítási piacon, mert bár a piac mérete 2008 óta folyamatosan csökken, az egyes társaságok piaci részesedésében egyfajta átrendeződés következett be. Néhány éve a nem életbiztosítási piac 73 százalékát a négy legnagyobb biztosító (Allianz, Generali, Groupama, AEGON) fedte le, mára a részesedésük 66 százalékra csökkent. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál még drasztikusabb a változás, négy év alatt 65-ről 51 százalékosra csökkent a négy nagy piaci részesedése.

Adókérdések a biztosítóknál

A különadó kivezetésének és a biztosítási adó bevezetésének nyertesei és vesztesei is lesznek a piacon – mondta Czakóné Kovács Anna, a Wáberer Hungária Biztosító vezérigazgatója. A Wáberer jobban fog járni a biztosítási adóval, mint a különadóval, amelyből a 2009-es magas díjbevétele miatt 500–600 millió forint közötti összeget fizetett be az elmúlt három évben. A biztosítási adó a cég szerint átrendeződést hozhat a piacon, mivel lesznek olyan cégek, amelyek jobban le tudják nyelni, míg mások kevésbé.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.