BÉT: mélyben a forgalom, az OTP a nyertes
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde forgalmának csökkenése részben azért következett be, mert az IMF-megállapodás elhúzódása miatt a külföldi alapkezelők többsége továbbra is alulsúlyozva tartja Magyarországot a portfólióiban – mondta lapuknak Tordai Péter, a KBC Securities lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
A magyar részvényeknél emellett a politikai kockázat is jelentős, a legnagyobb tőzsdén forgó cégek nyereségét érintik a költségvetési lyukak betömését szolgáló különadók. Másrészt likviditási kockázatok is vannak a magyar piacon, az OTP az egyetlen igazán komoly forgalmú papír, a Mol vonzerejét – hiába nagyobb a kapitalizációja a vezető hazai bankénál – csökkenti alacsony közkézhányada. A külföldi befektetők számára nagyjából öt papír jöhet összesen szóba a pesti parkettről: a már említett OTP-n és Molon kívül még a Magyar Telekom, a Richter és az Egis részvényei ezek – mondja Tordai.
A BUX index 10 százalékos emelkedése mögött is főleg néhány nagypapír árfolyam-emelkedése áll. Az idei esztendő nyertese eddig az OTP, mely az év eleje óta több mint 21 százalékot emelkedett, és a harmadik negyedévet 3895 forintos árfolyamon zárta. Szeptemberben ennél magasabban is járt a bankpapír árfolyama, amit a brókercégek szerint sokan kihasználtak. A hazai kisbefektetők körében is az OTP a kedvenc, és amikor a bankpapír árfolyama 4 ezer forint fölé emelkedett, a lakossági befektetők tömegesen szálltak ki a részvényből, hogy profitot realizáljanak – mondja Tordai.
Az értékesítésből származó pénzt a KBC tapasztalatai szerint a többség eddig még nem fektette be; úgy tűnik, sokan várnak egy újabb kedvező beszállási lehetőségre a részvénypiacon. Viszonylag jól sikerült az év eddigi része a Richternek is, mely 13,45 százalékot szedett magára, és a Mol árfolyama is emelkedett az első kilenc hónapban csaknem 6 százalékot. Kiemelkedik még a mezőnyből az egyik közepes méretű tőzsdei cég, a Rába részvénye, mely 26,5 százalékot drágult az idén. Ennél a papírnál a ralit az indította meg, hogy az elmúlt hetekben a társaság menedzsmentje egy tőzsdén közzétette, hogy szerintük a cég helyzete és kilátásai sokkal jobbak annál, mint amit az aktuális árfolyam tükröz, és rendszeresen vásárolni kezdték a papírokat.
Más kisebb részvények azonban kimondottan rossz kilenc hónapot tudhatnak maguk mögött. Az E-Start szinte kivégezték az idén a befektetők, az év elején még tízszer ennyit ért a papír, mint a jelenlegi 429 forintos árfolyam, és szinte hihetetlen, hogy tavaly 12 430 forinton tetőzött a részvény. Sokat esett a CIG Pannónia is az év eleje óta, a nagypapírok közül pedig a Magyar Telekom került jelentősebb mínuszba.
Két részvény B kategóriás lesz
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, Katona Zsolt két, jelenleg A kategóriás részvényt is B kategóriába sorolt át november 5-étől. Az egyik cég a Graphisoft Park, a másik pedig a Danubius Szállodalánc Nyrt. A tőzsde vezérigazgatójának indoklása szerint az átsorolás oka mindkét esetben a nem megfelelő forgalom volt.A tőzsde szabályzata szerint akkor kerülhet be egy részvény az A kategóriába, ha legalább a tőzsdenapok 90 százalékában születik kötés a részvényre, és a cég áltagos kapitalizációja meghaladja az 5 milliárd forintot. Amelyik cég két ilyen vizsgálaton egymás után elbukik, azt automatikusan átteszik a B kategóriába.
A Danubius esetében egyébként az elmúlt 180 nap átlagos forgalma 5 millió forint fölött volt, a Graphisoft Park esetében pedig valamennyivel meghaladta a 4 millió forintot. Ha nem emelkedik az árfolyama, kikerülhet az A kategóriából a következő hónapokban az E-Star is – forgalma ugyan van a papírnak, de a cég kapitalizációja már csak 1,1 milliárd forint, vagyis töredéke a határértéknek.
A tőzsde szabályzata szerint akkor kerülhet be egy részvény az A kategóriába, ha legalább a tőzsdenapok 90 százalékában születik kötés a részvényre, és a cég áltagos kapitalizációja meghaladja az 5 milliárd forintot. Amelyik cég két ilyen vizsgálaton egymás után elbukik, azt automatikusan átteszik a B kategóriába.
A Danubius esetében egyébként az elmúlt 180 nap átlagos forgalma 5 millió forint fölött volt, a Graphisoft Park esetében pedig valamennyivel meghaladta a 4 millió forintot. Ha nem emelkedik az árfolyama, kikerülhet az A kategóriából a következő hónapokban az E-Star is – forgalma ugyan van a papírnak, de a cég kapitalizációja már csak 1,1 milliárd forint, vagyis töredéke a határértéknek. -->


