Ezer forintos benzinig maradunk az autónál
Felmérés A Generali biztosító friss kutatása során a megkérdezett autósok közel 30 százaléka mindenféleképpen maradna ennél a közlekedési formánál, függetlenül az üzemanyag árától. A többiek átlagosan ezer forint körüli benzinárnál választanának más közlekedési eszközt.
Az 1200 fős reprezentatív felmérés alapján a nők ragaszkodnak jobban az autós közlekedéshez: míg a férfiak átlagosan 663 forintos benzinár mellett váltanának alternatív közlekedési eszközre, a hölgyek csak ezer forint felett. Érdekesség, hogy míg a Budapesten élők már 500 forint körüli benzinár mellett letennék az autójukat, addig vidéki városokban és falvakban ugyanez csak ezer forintot meghaladó üzemanyagár mellett történne meg. Feltehetően ennek hátterében a jóval nehezebben elérhető alternatív közlekedési lehetőségek állnak.
A kötelező biztosítások megkötése esetében az ár mellett egy dolgot emelt ki a megkérdezettek több mint fele fő szempontként, ez pedig a biztosító megbízhatósága volt (54 százalék). Emellett lényeges szempontnak bizonyult az online kötés lehetősége (47,6 százalék), a káresetekkel összefüggő ügyintézés gyorsasága (45,6 százalék), illetve a könnyen elérhető ügyfélszolgálatok (32,8 százalék). Érdekesség, hogy csupán a megkérdezettek 11,4 százaléka mondta azt, hogy az áron kívül semmilyen más szempontot nem vesz figyelembe kgfb biztosítása megkötésekor. A biztosító szerint az idei kötelező kampányban a biztosítók az alaptermék mellé egyre több olyan kiegészítő terméket is kínálnak majd, amely magának a szerződőnek is szolgáltat majd egy káresemény bekövetkeztekor, a díjhirdetési liberalizáció miatt pedig várhatóan állandósulni fog a verseny az ügyfelekért.


