Fontos ellenállásnál a BUX
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A technikai formáció összefoglalva azt jelzi a befektetők számára, hogy folytatódhat a fennálló trend, vagyis pozitív irányú kitörés valószínű. A 19 150 pontos szint akadályozza a további emelkedést a BUX-ban, és ennek legyőzésével először a 19 400 pontos ellenállás, majd a 19 633–19 650 pont közötti rés állíthatná meg az erősödést.
A blue chipek közül az OTP papírjait szerették a legjobban a befektetők. A bankrészvény a héten új lokális maximumra emelkedett, és így kitört az év eleje óta tartó bázisból. Az árfolyam megcélozhatja a közeljövőben a lélektanilag is fontos ötezer forintos szintet.
A hét eleje nem tartogatott túl sok izgalmat, a befektetők figyelme elsősorban a kedd esti Alcoa-gyorsjelentésre irányult. Az acélipari cég ünnepélyesen megnyitotta az idei harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont: bár első ránézésre úgy tűnt, hogy a számok kedvezőbbek a várakozásoknál, azonban a kilátások a gyengülő kínai kereslet miatt nem túl rózsásak, és ez nyomot hagyott az árfolyamon is.
A borús hangulatot az is felerősítette, hogy a hét közepén 3,6 százalékról 3,3 százalékra rontotta a Nemzetközi Valutaalap a növekedési kilátásokat, ráadásul az európai bankszektorral kapcsolatban is kedvezőtlen előrejelzést fogalmazott meg. A nagy nemzetközi hitelminősítők is aktívak voltak a múlt héten, a Standard & Poor’s két fokozattal rontotta a spanyol adósbesorolást, és így a befektetési kategória legalsó sávjára taszította az országot.
A gyorsjelentési szezon most indul be igazán, de pénteken két pénzintézet – a JP Morgan és a Wells Fargo – is publikálta a negyedéves számait: mindkét esetben jobb eredmény látott napvilágot, így pozitív hírek is tarkították a hangulatot a hét végére.
Ezek a – főként negatív – események domináltak a piacokon a múlt héten, és a nemzetközi indexek felett fekete felhők gyülekeztek, így egyre távolabb kerültek az árfolyamok a lokális maximumoktól. Ennek ellenére a trendek még mindig emelkedő irányba mutatnak, ezért a csökkenésben továbbra is a vételi oldalon érdemes belépési pontokat keresni.
Az EU-tól remél segítséget a Fiat elnöke
Sergio Marchionne, a Fiat elnöke szorgalmazza az európai beavatkozást a gépkocsiágazatban. Meglátása szerint Európának annak ellenére sincs terve, hogy nem láthatók a jelenlegi csökkenő trend megfordulásának jelei. Nyilatkozata alapján elsősorban nem pénzügyi, hanem szabályozói segítségben bízik. Jelentős lépésnek tartaná a szabad kereskedelmi politika szigorítását, ami a verseny csökkenését eredményezné.


