Kanadában is elkaszálták a Huaweit, késhet a tőzsdei rajt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgyre inkább úgy fest, hogy nem csak az Egyesült Államokban lehetnek gondjai a kínai távközlési vállalatoknak. Azt követően ugyanis, hogy az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága a hétvégén nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a Huawei és a ZTE amerikai működését, lapértesülések szerint előbbi társaság a szomszédos Kanadában is falakba ütközött. A Reuters szerdán arról írt, hogy a kínai cég – a kanadai kabinet döntése értelmében – szinte biztosan nem vehet részt az új kormányzati távközlési hálózat kiépítésében, méghozzá azért, mert úgy vélik: a vállalat biztonsági kockázatot jelent az országra.
A hír azért lehet meglepő, mert az amerikai állásfoglalást követő napokban mindenki arról beszélt, hogy ha az USA-ban ki is húzták a kínai cégek lába alól a szőnyeget, Kanada még fontos piacuk lehet. Különösen igaz ez a Huaweire, amely a közelmúltban a második és a harmadik legnagyobb kanadai mobilszolgáltató, a Telus Corp, valamint a BCE Inc’s érdekeltségébe tartozó Bell Canada hálózatának kiépítésében is részt vett, két éve pedig egy k+f központot is átadott az észak-amerikai országban.
A Huawei vesszőfutása minden bizonnyal a távközlési társaság tőzsdei rajtjára is rányomja majd a bélyegét. A The Wall Street Journal pénteken számolt be arról, hogy a csoport elsődleges részvénykibocsátást fontolgat, ráadásul akkor még úgy festett, hogy a cég vezetése előnyben részesítené a New York-i börzét a londonival és a hongkongival szemben. Az elmúlt napok eseményei miatt viszont valószínűleg annak ellenére tolódik majd a bevezetés, hogy a Huaweinek érdekében állna a mielőbbi rajt, hiszen így a hatóságok egyik kritikáját – miszerint nem férnek hozzá egyes céges információkhoz – könnyedén leszerelhetnék.
Szinte biztosan nem vehetnek részt az új kormányzati távközlési hálózat kiépítésében.


