Pénzt szerezne a Santander
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSikeres volt a Banco Santander mexikói leánybankjának tőzsdére vitele. A mexikói egység 25 százalékának eladása a korábbi árazási tartomány közepén történt (31,25 pesós árfolyamon). Ez mintegy 4,2 milliárd dolláros bevételt jelent a Santander számára. A cég részvényeivel a kereskedés múlt hét csütörtökön kezdődött a mexikói és az New York-i tőzsdéken. A 32 pesós nyitóárat követően a részvények árfolyama „elszállt”, és aznap 6 százalékot emelkedett. A befektetői hangulatot az is fűtötte, hogy a Santander Mexico vezérigazgatója gyorsuló növekedést jósol a banknak. Marcos Martinez szerint ez a hitelnyújtás kibővítésével következik be Latin-Amerika második legnagyobb gazdaságában. Ugyanakkor a befektetők számíthatnak arra, hogy később a Banco Santander további részvényeket ad el, bár az mindenképpen megnyugtató, hogy a spanyol bank a sikeres mexikói részvényértékesítés után elérte a 2012-re tervezett, és a bankhatóságok által meghatározott tőkemegfelelést. Így egyelőre a befektetőknek nem kell félniük a nagytulajdonos esetleges újabb részvényértékesítésétől.
A következő öt évben a Santander minden nagyobb érdekeltségében csökkentené részesedését, így szerezve pénzt a növekedésre. A sikeres kibocsátás ellenére a Banco Santander részvényei mintegy 6 százalékkal csökkentek a héten, ugyanis egy fontos ellenállásról fordult le a részvény árfolyama.


