BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: Hullámzó részvényárfolyamok

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,68 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 049,57 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a BÉT felülteljesített az európai tőzsdékhez képest, hiszen kétszer is pozitív tartományban tartózkodott a BUX. A forgalom csak az elmúlt hetekhez mérve mondható elfogadhatónak.

A vezető elemző a Mol árfolyam-emelkedésének okát abban látta, hogy a cég jövő heti gyorsjelentése várhatóan jobb lesz a konszenzusnál. A Richter esése pedig szerinte a korábbi emelkedés természetes korrekciója.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az OTP esését azzal a hírrel hozta összefüggésbe, amely szerint egy hitelminősítő államcsődöt vizionált arra az esetre, ha a magyar kormány átvállalja az önkormányzatok tartozásait. Európában pedig azért tekintenek negatívan a bankokra a befektetők, mivel a görög állampapírok következő törlesztő részletéhez hiányzik a forrás.

A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött, 937,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,47 százalékkal 4061 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 413 forintra esett, forgalma 513,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 0,68 százalékkal 41 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 338,3 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 143,2 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,75 százalékkal 17 435 forintra nőtt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1070,60 ponton zárt pénteken, ez 0,77 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.