BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minimális pluszban a BUX - a dollárra figyelnek a befektetők

A budapesti tőzsde vezető indexe minimális, 0,15 százalékos pluszban kezdte a hetet, 19078 ponton. Az elemzők csendes hétkezdetet várnak.

Iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az MTI-nek nyilatkozó tőzsdei szakértők. Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint csendesen indul a hét, nulla körüli nyitással.

 A szakértő kifejtette: a kérdés az most a világban, hogy a már lefelé indult amerikai indexek, vagy az ennek egyelőre ellenálló európai indexeknek lesz igazuk, vagyis esésbe váltott a világ, vagy csak konszolidáljuk a nyár óta tartó emelkedést.

Nagy Bertalan, az Equilor vezető befektetési tanácsadója is nulla körüli index-változásra számít a nyitásban. Véleménye szerint nap közben iránykeresés várhat a piacon, a befektetők a dollár erősödésére figyelhetnek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,68 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 049,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 100 forinttal, 0,54 százalékkal 18 700 forintra erősödött, 937,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,47 százalékkal 4061 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,48 százalékkal 413 forintra esett, forgalma 513,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 0,68 százalékkal 41 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 338,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 143,2 millió forintos forgalom mellett 130 forinttal, 0,75 százalékkal 17 435 forintra nőtt.

Az első számú hazai tőzsdeindex 0,15 százalékos pluszban kezdte a hetet, értéke 9 óra után 19078 pont környkén mozgott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.