BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem sérült a forint lassú gyengülő trendje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A trend, ami az EUR/HUF devizapárban október közepe óta megfigyelhető, továbbra sem sérült, a forint lassú ütemben, de inkább gyengülést mutat az euró ellenében. Ma reggel már inkább a 285 forintos szint felett jár a közös európai fizetőeszköz, 286 forint körül is járt már a kurzus. A technikai kép akkor tudna megjavulni, ha 282-284 forint közé tudna csökkenni az árfolyam – írják az Erste Bank elemzői.

A forint tegnap összességében minimális mértékben gyengült, és ma reggel is inkább gyengülést látunk egyelőre. A gyengülés október közepe óta tart, amióta egyébként a CDS felárunk is némi romlást mutat, 240 bázispontról 280- 290 bázispont környékére. Tehát a technikai kép a fundamentumokkal összhangban látszik alakulni. A ma reggeli GDP adatok rosszabbak lettek a vártnál, érdemi piacbefolyásoló hatást azonban nem várunk tőlük.
A forint árfolyama tegnap kismértékben gyengült, ugyanakkor az ÁKK a hozamok kismértékű csökkenését mérte. Ma 3, 5 és 10 éves államkötvény aukciókat tart az ÁKK, összesen 45 milliárd forint értékben.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EURUSD árfolyama kissé emelkedett a tegnapi nap folyamán, 1,2704-ről 1,2736- ra. Rossz napjuk volt az amerikai tőzsdéknek tegnap, 1 százalék feletti mínuszt könyvelhettek el a piacok (Dow -1,45 százalék, Nasdaq -1,28 százalék, S&P500 -1,42 százalék).

Alapvetően még mindig a „pénzügyi szakadék” sztorija ad okot a félelemre. Ennek kapcsán tegnap beszélt Obama elnök, aki továbbra is kitart a gazdagok adóemelése mellett, de az általános adóemelést kizárja.

Ázsiában Japán kivételével csökkenés volt megfigyelhető piacokon. A Nikkei értéke 1,9 százalékot emelkedett, ugyanakkor a Hang Seng index 1,35 százalékkal, a Shanghai index pedig 1,14 százalékkal csökkent. Japánban főleg az exportáló vállalatok teljesítettek jól, (például az autóipari vállalatok) a jen gyengülése miatt.

Az árupiacon az arany napok óta a 20 és 30 napos mozgóátlag között oldalaz. Tegnap is 1.725 dollár környékén mozgott az árfolyam, de nagy elmozdulást ismét nem láthattunk. A kőolaj emelkedett a tegnapi kereskedésben, 85,4 dollárról a 20 napos mozgóátlagig (86,4 dollár). A reggeli kereskedésben stagnálás látható. Az amerikai határidős indexek enyhe pluszban, míg az európaiak mínuszban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a kiskereskedelmi forgalom októberi értéke a várt 0,2 százalékos bővülés helyett 0,3 százalékkal zsugorodott, ami elsősorban a Sandy hurrikánnak tudható be.

Tegnap megjelent a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, amiben az olvasható, hogy a jegybankárok támogatják, hogy az első kamatemelést egy gazdasági mutatóhoz kössék, és ne csak egy időtartamot határozzanak meg. Jelenleg az álláspont az, hogy 2015 közepéig tarthatják fent az alacsony kamatszintet. A chicagói Fed vezetője szerint azonban például a munkanélküliségi rátához és az inflációhoz is lehetne kötni az első kamatemelést.

A német GDP negyedéves alapon 0,2 százalékkal növekedett a harmadik negyedévben, ami jobb lett a 0,1 százalékos növekedést váró piaci konszenzusnál. Éves szinten 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság.

A KSH gyorsbecslése szerint a magyar GDP a harmadik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, azaz továbbra is recesszióban maradt a gazdaság. Az előző év azonos időszakához képest az igazítatlan index 1,5 százalékos, míg a naptárhatással igazított index 1,4 százalékos visszaesést mutatott. A KSH gyorskommentárja szerint a gazdasági ágak mintegy fele stagnált. Emellett - döntően a mezőgazdaságban elszenvedett aszálykárok miatt - a második negyedéves adatot -1,5 százalékra lefelé korrigálták.

Tegnap tették közzé a Monetáris Tanács októberi ülésének rövidített jegyzőkönyvét, ami szerint ismét a négy külső tag szavazott a 25bp-os kamatcsökkentésre, míg a belső tagok szinten tartották volna a kamatszintet. Várakozásunk szerint a novemberi ülésen további kamatvágás jöhet, később azonban a csökkentések üteme lelassulhat, figyelembe véve, hogy növekedni látszik a valószínűsége a kockázati étvágy romlásának a globális piacokon, miközben továbbra sincs IMF megállapodás. 

Erste-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.