BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több hete izgulunk - mindenki a pénzügyi szakadékra koncentrál

Jó hírek jöttek kicsi és átmeneti pozitív piaci reakcióval. Jó lett a Home Depot eredménye, s a cég az árbevétel és EPS várakozásait is megemelte – írják az Erste elemzői.

A görögök sikeresen bocsátottak ki egy és három hónapos kötvényeket. Még cirka egy milliárd euróval többet is gyűjtöttek össze, mint szerettek volna. Ráadásul lehet, hogy nemcsak az elmaradt hitelrészletet, hanem az esedékessé váltakat is megkaphatnák az elkövetkező hetekben. Persze mindenki a „pénzügyi szakadékra” koncentrál. Az is igaz, hogy már több mint egy hete „izgulunk” emiatt, s többet ezzel kapcsolatban csak talán pénteken tudhatunk meg. Ennyi izgulásban el lehet fáradni, így azt gondoljuk, hogy ma már fáradtak lesznek az izgulós befektetők, s talán a nyugodtabbak kerülnek fölénybe. Ez pedig áremelkedést sugall számunkra a budapesti parketten is.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:
- Jó hangulatban indult a kereskedés a tengerentúlon, de a nap eleji emelkedés után elromlott a hangulat, zárásig lefelé csorogtak az indexek, és végül a negatív oldalon fejezték be a kereskedést (Dow -0,46%, Nasdaq -0,7%, S&P500 -0,36%).
- A Financial Times cikke szerint a tengerentúli bankok komoly küzdelmet folytatnak a Bázel III ellen. A bankok szerint a szabályozói javaslatok életbe lépése nem tenne jót a tengerentúli pénzügyi szektor versenyképességének.
- Szintén a Financial Times oldalán lehet arról olvasni, hogy Glenn Hubbard, a republikánusok egyik vezető közgazdásza támogatja a gazdagok adóterhének növelését, amit Obama is javasol.
- A tegnap jelentő Home Depot jó számokkal örvendeztette meg a befektetőket. A várt 70 centes részvényenkénti profit helyett 74 centet ért el a társaság. Az árbevétel 18,1 milliárd dollár volt, szintén jobb a piaci konszenzusnál. A menedzsment 73,6 milliárd dollárról 74 milliárd dollárra emelte árbevétel várakozását, az eredmény előrejelzését pedig 2,95-2,98 dollár helyett 3,03 dollárra módosította részvényenként. Az árfolyam 3,6%-os pluszban zárt.
- A Microsoft egyik vezetője, Steven Sinofsky, (aki a Windows-ért volt felelős) 23 év után hagyta ott a céget. A távozás körüli részletek homályosak, hivatalos indoklás ezzel kapcsolatban egyelőre nem érkezett. A cég árfolyama éves mélypontra esett.
- Jól sikerültek tegnap az 1 és 3 hónapos görög aukciók, ahol összesen 4,06 milliárd eurónyi forrást tudott bevonni az ország. A pénteken lejáró 5 milliárd eurós adósság törlesztésének nagy része így megoldott.
- A görögökkel kapcsolatos további hír, hogy akár egyben is megkaphatja az ország a 44 milliárd eurónyi segélyt, ami a 31,1 milliárdos, az 5 milliárdos és a 8,3 milliárdos kifizetésekből tevődött volna össze eredetileg. Ezt év végéig kapta volna meg az ország, most pedig úgy tűnik, hogy egyben jutna a pénzhez. A hírt tegnap Schauble német pénzügyminiszter is megerősítette.
- A ZEW gazdasági hangulat index -15,7 pontra esett vissza Németországban novemberben az előző havi -11,5 pontról. A konszenzus -10 pont volt.


Olaj, arany:
- Az arany árfolyama tegnap is mozdulatlan volt, 1.718-1.732 dollár között mozgott a kurzus, zárásra nagyon enyhe mínuszt láthattunk. A reggeli kereskedésben is folytatódik az oldalazás.
- 85 dollár felett oldalazott tegnap az olaj árfolyama. A kurzus a 20 napos mozgóátlag és a 85 dolláros szint közé ékelődött be.


Devizák:
- A tegnapi nap során nem volt jelentős árfolyam elmozdulás a devizapiacokon. Az EUR/USD devizapár árfolyama 1,2709-ről 1,2704-re csökkent, vagyis kismértékben erősödött a dollár, annak ellenére is, hogy a tegnapi sikeres görög kötvényaukciónak köszönhetően Görögország eltávolodott a gyors államcsődtől.
- A tegnapi kereskedés is kissé negatív hangulatban telt, ennek hatására a forint gyengült az euróval szemben. Az EUR/HUF árfolyam 284,24-ről 285,09-re változott.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,05%-ot, a Hang Seng 0,87%-ot, a Shanghai indexértéke 0,25%-ot emelkedett.
- A Sharp árfolyama jelentősen, 7,24%-kal emelkedett, miután a társaság bejelentette, hogy az Intel-lel folyó tárgyalások a végső szakaszba érkeztek egy jelentősebb befektetés lehetőségéről.
- Koreában ma reggel a vártnál jobb munkanélküliségi adatot publikáltak.
- Előreláthatóan holnap fogják megnevezni a Kínai Kommunista Párt és egyben az állam új vezetőit is, miután lezárul a kongresszus.

Határidős piacok:
- Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- Ma reggel publikálta a MOL a várakozásunknak megfelelő, de a piaci konszenzustól kissé elmaradó harmadik negyedévi IFRS szerinti konszolidált eredményét. A nettó profit nagysága 67,5 milliárd forint lett, ami 85%-kal jobb az előző évinél és 66 milliárddal haladja meg az előző negyedévet, ami nagyrészt a downstream szegmens jó eredményének köszönhető (magas finomítói marzsok). A publikált eredmény kismértékben elmarad a konszenzus szerinti 77,8 milliárdtól, de megfelel az Erste által várt 66 milliárd forintnak. A negyedévben jelentkező egyszeri negatív hatások összege 14 milliárd forint. Ebből 7,8 milliárd a válság adó, 3,1 milliárd a néhány eszközön elszámolt rendkívüli értékvesztés nagysága, 2,4 milliárd a céltartalék képzés és 0,7 milliárd pedig szintén céltartalék képzés, az INA létszámcsökkentésére.
- Upstream: Év/év és negyedév/negyedév alapon is tovább folytatódott a napi kitermelés csökkenése (112 hordó olaj egyenértékes naponta) és a realizált szénhidrogén ár is kismértékben csökkent.
- Downstream: A magas finomítói marzsok és a készletértékelési hatások is pozitívan befolyásolták az eredményt.
- Midstream: A Prirodni Plin alacsonyabb vesztesége javította a csoportszintű üzemi eredményt.
- Pénzügyek és adó: Az opciók újraértékelése csökkentette a kamatköltségeket. Egy halasztott adónak köszönhetően jelentősen megnőtt az adófizetési kötelezettség.
Összességében a MOL-nak kiváló negyedéve volt, ami nagyrészt a jó üzleti környezetnek köszönhető. Ugyanakkor a finomítói termékek iránti kereslet továbbra is gyenge és a marzsok csökkenése is látható már (szezonális hatások). A pozitív változások Horvátországban a gázüzletágban növelhetik majd az eredményt. A fúrások eredménye az idei év végére vagy jövő év elejére érkezhet meg, különösen Kurdisztánból (beleértve a Gulak 1-et is). A kilátások vegyesek. Rövidtávon romló üzleti környezet várható, míg hosszabb távon jó marzsok és olajár várható, ahogy a vállalat növeli hatékonyságát, és a társaság projektjei is ígéretesek. Nem számítunk jelentős árfolyamhatásra a negyedéves eredménytől.

- Ma délután teszi közzé IV. negyedéves eredményét az Egis, holnap reggel pedig az OTP III. negyedéves számait ismerhetjük meg.

- Ágazati szakértők véleményére hivatkozva megjelent a sajtóban, hogy a három meglévő mobilszolgáltató megtarthatja a frekvenciatenderen elnyert spektrumokat, míg a piacra újonnan belépő állami mobilszolgáltató visszaadná azokat, és visszakapná a frekvenciadíjat. A spekuláció kedvező a Magyar Telekomra nézve, de árfolyamhatásra nem számítunk.

Gazdasági hírek

- A Népszabadság értesülései szerint újabb 60 milliárdos intézkedéscsomag várható a jövő évi 2,7%-os hiánycél tartása érdekében, amit akár már ma elfogadhat a parlament. A csomag nagyságrendileg kisebb mint a korábbiak. A miniszterelnök szavaiból arra lehet következtetni, hogy az összeget piaci szereplőktől szedhetik be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.