BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forintra csak átmeneti hatással lesz a jegybankelnök-csere

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei évvel kapcsolatos várakozásairól tartott sajtótájékoztatót a KBC Equitas. Az egyik legfontosabb tényező az idén, hogy eltűnt a piacokról a „túlérzékeny üzemmód” – mondta Somi András, a társaság vezető elemzője.

Fontos fejlemény a világpiacokon, hogy a tőke elindult kifelé Amerikából, emiatt emelkedni kezdtek az amerikai kötvényhozamok. A részvénypiacok felfelé indultak az elmúlt időszakban, ezen a téren bekövetkezhet némi korrekció, drámai visszaesés viszont nem várható, az emelkedő trend tartós maradhat – mondta Somi. A szakember szerint az idén visszatérhetnek a befektetők a részvénypiacra, ennek egyik jelen, hogy a fundamentális alapon gondolkozó befektetési guru, Warren Buffett is nemrég tőzsdevásárlásba akart fogni. A mágnás a New York-i tőzsdét szemelte ki, igaz, később a magas ár miatt meggondolta magát.

Ami a fejlett piacokat illeti, az Egyesült Államoknak áll a zászló, az USA munkaerőpiacán és a lakáspiacon is javulás tapasztalható. A korrigált kiskereskedelmi forgalom évente 4 százalékos ütemben nő, ez a válság előtti szintet idézi, az S&P 500 index cégei pedig a legtöbb szektorban pozitív meglepetést okoztak a mostani gyorsjelentési szezonban. A szektorok közül a KBC szerint technológiai cégek számítanak most a legolcsóbbnak, és ezeknek a növekedési kilátásai a legjobbak. Jól teljesíthetnek még az elmúlt fél év legmagasabb hozamát produkáló pénzügyi és energetikai cégek is. A nemzetközi részvénypiacon a brókercég kedvencei a Citi, a HP, a Yahoo, a Google, az Aegon és a Heineken.


A magyarországi helyzetről szólva Somi elmondta: a piaci környezet úgy alakult, hogy a jelek szerint megvagyunk az IMF védőhálója nélkül is. A devizakötvény-kibocsátás időpontja jó, de a tervezett 2 milliárd dolláros volumen nem fedezi teljes mértékben az idei lejáratokat. A jegybankelnök-váltás a közeljövő egyik kulcseseménye, de bárki lesz is a kiválasztott, az illető személye a forint piacán csak kisebb hullámokat kavar majd átmenetileg. „A piacnak nincsenek érzelmei, egy idő után az intézkedések és a kommunikáció veszi majd át a főszerepet” – magyarázta az elemző, aki szerint megfelelő intézkedések mellett Matolcsy György jelenlegi nemzetgazdasági miniszter sem tudja a mélybe taszítani a forintot.

Makrogazdasági fundamentumok alapján egyébként nem valószínű a forint erősödése, a növekedés gyenge, a beruházások mértéke alacsony, a fogyasztás visszafogott és az infláció viszonylag magas.

A hazai tőzsdén sem jó a helyzet, az intézményi befektetők aktivitása alacsony. Az OTP-nél az indíthatja be az árfolyam-növekedést, ha a megáll a nem teljesítő hitelek növekedése, és csökkenteni lehet a céltartalékot, ez ugyanis jó hatással van az eredményre. A bankpapír ennek ellenére makrorészvény marad, tükrözi majd az árfolyama a magyarországi gazdasági helyzetet. A Molnál nincsenek erőteljes katalizátorok az árfolyamban, a Dana Gas pakettjének kényszerlikvidálása során bekövetkezett árfolyamesés viszont technikai értelemben jó beszállási lehetőséget teremthet.


A gyógyszergyárak közül rövidtávon az Egis a vonzóbb, hosszabb távon viszont a Richter is jó lehet. A Magyar Telekomnak az adhat lökést, ha születik egy olyan bírósági döntés, amely értelmében visszakaphatja a távközlési szektorra kivetett különadót.

VG Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.