BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtőn a biztosítók

A nem életbiztosítási piacon 3, az életbiztosítási piacon 9 százalékkal estek vissza a díjbevételek 2012-ben.

Tavaly 768 milliárd forint díjbevétel folyt be a hazai biztosítótársaságokhoz, ami azt jelenti, hogy gyorsuló ütemben zsugorodik a piac – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) 2012-es előzetes adataiból. Hosszú idő után először 2011-ben – 2,8 százalékkal – esett a befolyó díjak összege, tavaly pedig a csökkenés mértéke már meghaladta a 6 százalékot. A biztosítási szerződések száma 2012-ben több mint 140 ezerrel csökkent, így az időszak végén 10,8 millió szerződést kezeltek a biztosítók.

„Az általános gazdasági környezet hatása alól a biztosítási piac sem volt képes kivonni magát. A biztosítási termékek iránti keresletet alapvetően korlátozza, hogy továbbra is mélyponton van a lakásépítés, és az új autók piaca sem tud lényegesen elmozdulni a 2011-es, rendkívül alacsony bázisról. Ugyanakkor az életbiztosítási üzletágban változatlanul az látszik, hogy az ügyfelek jelentős része továbbra is kénytelen mobilizálni megtakarításait” – mondta Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára.

Az életbiztosítási szerződésekre befolyt 398,8 milliárd forintnyi díj több mint 9 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 439,8 milliárdtól. A vegyes életbiztosítások 2012-es záró állománya közel 80 ezerrel, 549 ezerre csökkent, itt a tárgyévi kifizetés 120 milliárdos nagysága közel másfélszerese volt a 82 milliárdos díjbevételnek. A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele 369 milliárd forintot tett ki, ami 3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A vállalati vagyonbiztosítások átlagdíjának növekedése nem érte el az infláció mértékét.

Lassult viszont a környező országokhoz képest alacsonynak számító gépjármű-biztosítási termékek átlagdíjának mérséklődése. A casco 82 100 forintos átlagdíja 8,4 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja 19 600 forint volt 2012 végén, ami töredéke az EU-átlagnak.

„Bár az összesített díjbevételeket nem befolyásolja számottevően, mégis örvendetes, hogy olyan korszerű biztosítási termékek, mint a jogvédelem- vagy a kezességbiztosítás, ebben az időszakban jelentősen bővültek. Az utóbbi díjbevétele egy év alatt csaknem megháromszorozódott” – tette hozzá a Mabisz főtitkára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.