Nem költenek eleget biztosításra a magyarok
A társaság az elmúlt évben több mint 50 milliárd forintot fordított kárkifizetésre: ebből a legnagyobb szeletet az életbiztosítások jelentették, ám itt figyelembe kell venni, hogy a lejáratkori szolgáltatás is kárkifizetésnek minősül, ami jelentősen torzítja az arányt.
Tavaly összesen 178,1 ezer lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az Aegonhoz, amely 1,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A bejelentések nyomán összesen 10,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt a társaságnál. „A vagyonbiztosítási káresemények számának csökkenése önmagában pozitív hír, ám komoly következtetések nem vonhatók le belőle, hiszen ez a szám nagyban függ az egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárási eseményektől” – nyilatkozta Vereczki András, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.
Vereczki András szerint a mérséklődéshez hozzájárulhat az a tévhit is, hogy a magyar háztartások jelentős része még mindig felesleges és drága dolognak tartja a lakásbiztosítást, így változatlanul erősen alulbiztosított a piac, holott havi néhány ezer forintból egy értékes ingatlan biztosítási védelme is megteremthető. Ráadásul – tette hozzá – a magyar családok egyre nagyobb hányada mond le nehéz anyagi helyzete miatt otthonának biztosításáról.
A kedvezőtlen gazdasági helyzet hatásai jól tetten érhetők a gépjárműkárok alakulásánál is. Az elmúlt öt év átlagos darabszámaihoz viszonyítva 2012-ben 24,2 százalékkal kevesebb gépjárműkár-bejelentést regisztrált az Aegon. „A kárbejelentési szám jelentős mérséklődésének egyik fő oka az lehet, hogy a magas üzemanyagárak miatt a gépjármű-használat jelentősen csökkent Magyarországon” – mondta a vezérigazgató-helyettes.
A kimutatások szerint gépjárműkárokra az elmúlt évben 5,2 milliárd forintot fizetett ki a társaság, ez az összeg 19 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az életbiztosítási területen pedig 12,5 százalékkal mérséklődött a bejelentések száma az Aegon Magyarországnál 35,4 milliárdos kárkifizetés mellett.


