BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vállalatvezetők elégedettek a bankokkal, de kockázatokat látnak

Elégedettek a bankok szolgáltatásaival a világ vezető vállalatainak pénzügyi döntéshozói, az információhiány miatt azonban többségük bizonytalan a pénzintézetek stabilitásával és kockázatmenedzsmentjével kapcsolatban – derül ki az Ernst & Young legfrissebb iparági felméréséből, a Sikeres vállalati finanszírozás – Fókusz az alapokon című jelentésből.

A megkérdezett pénzügyi vezetők 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vállalati ügyfélként általánosan elégedett a bankjaik nyújtotta teljesítménnyel. Ugyanakkor többségük úgy érzi, hogy egyes kulcsfontosságú területeken a pénzintézeteknek többet kell tenniük, hogy jobban megfeleljenek az elvárásoknak – mutat rá a felmérés, amelyben húsz világcéget kérdeztek meg.

„A felmérés azt mutatja, hogy a legnagyobb eltérés az ügyfelek elvárásai és a bankok tényleges teljesítménye között a stabilitás és a transzparencia terén figyelhető meg. A válság hatására ma már a vállalati vezetők minden korábbinál jobban odafigyelnek arra, hogy választott bankjuk mennyire stabil, így a pénzintézeteknek átláthatóbbá kell tenniük működésüket, hogy megfeleljenek meglévő ügyfeleik elvárásainak és újakat tudjanak megszólítani” – mondta Seregdy Tamás, az Ernst & Young Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója.

A felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy új korszak kezdődött a bankszektorban, az ügyfelek új szemléletmódot várnak el a bankjuktól. Az új korszakban a vállalati vezetők azt várják el a pénzintézetüktől, hogy azok együtt gondolkozzanak az üzletmenetről és az egyedi elvárásoknak megfelelő pénzügyi hátteret biztosítsanak – tette hozzá Seregdy Tamás.

A minőség és a stabilitás a legfontosabb

A pénzügyi vezetők döntő többsége, 89 százaléka számára a szolgáltatás minősége a legfontosabb a banki kapcsolataikban. Ezt követi a termékek minősége, majd a stabilitás. Amíg a minőség tekintetében a többség szerint megfelelnek az elvárásoknak a pénzintézetek, addig a stabilitás szempontjából kételyeket fogalmaztak meg a válaszadók. A vállalati vezetők mindössze 43 százaléka volt teljesen bizonyos abban, hogy bankjuk stabilan és az adott cég kockázati kritériumainak megfelelően működik – derül ki az Ernst & Young felméréséből.

Kevés információt osztanak meg a bankok

A pénzügyi vezetők 69 százaléka szerint fontos, hogy bankjuk átlátható-e a kockázatok, a likviditás, valamint a tőke- és portfóliókoncentráció tekintetében. Ez a tényező a fontossági lista negyedik helyén szerepel. Ennek ellenére csak 27 százalék nyilatkozott úgy, hogy a pénzintézetek hajlandóak megosztani ezeket az információkat.

Versenyképes árakat várnak el a cégek

A megkérdezettek szerint az ötödik legfontosabb szempont a versenyképes ár, 69 százalékuk mondta azt, hogy ez a tényező meghatározó szerepet játszik a bankjukkal folytatott kapcsolatban. Az árazási struktúrában való rugalmasságot pedig 44 százalékuk tartotta fontosnak.

Az Ernst & Young felméréséből az is kiderül, hogy a pénzügyi vezetők többsége alapvetően elégedett a banki szolgáltatások és termékek áraival, azonban sokan kifogásolták, hogy ugyanaz a pénzintézet eltérő árakat alkalmaz a különböző régiókban.

Innováció és technológia a top 10-ben

A válaszadók a legfontosabb szempontok közé sorolták bankjuk technológiai fejlettségét, valamint a termékek és szolgáltatások innovációját. Döntő többségük számára pedig kifejezetten fontosak a speciálisan az adott vállalat számára kialakított ajánlatok is. A fontossági lista kilencedik helyén a meghatározó globális pénzintézetek nyújtotta előnyök, tizediken az adott bank kulcsfontosságú piacokon történő jelenléte szerepel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.