BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patai Mihály az új elnök

Az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatóját, Patai Mihályt választották a Magyar Bankszövetség elnökévé a pénteki testületi ülésen – közölte a szervezet. Az elnökség tagja Zolnai György, a Budapest Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, illetve Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. vezérigazgatója, a kis- és középbankok képviseletében. A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente az elmúlt évről adott értékelésében kiemelte, hogy 2012-ben a hazai bankszektor továbbra is nehéz körülmények között működött, így az előző évhez hasonlóan jelentős veszteséggel zárta az évet. Gyuris Dániel, a Bankszövetség ügyvezető alelnöke szerint pedig a bankok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a magyar gazdaság is sikeres, és ismét növekedni tud. Éppen ezért a bankszövetségnek a gazdaságélénkítés eszköztárának kidolgozásában aktív szerepet kell vállalnia. A szervezetnek ezen túl is kiemelt érdeke, hogy folyamatos és szakmai párbeszéd legyen mind a fiskális, mind pedig a monetáris politika alakítóival.

Patai Mihály közölte: a szövetség minden tevékenysége a szakmaiságon és a konszenzuson alapul, és azon a tényen, hogy a nemzetgazdaság fejlődése elképzelhetetlen a szektor eredményes működése nélkül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.