BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csiszolják a hitelprogramot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megkezdődtek tegnap a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjáról szóló egyeztetések a jegybank és a hitelintézetek között. A bankok szerint a kedvezményes hitel évi két százalékos kamata lehet a legérzékenyebb terület a tárgyalásokon

Lezajlott az első egyeztetés a jegybank vezetése és az első körben meghívott nyolc magyarországi nagybank vezetője között a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programjáról – közölte tegnap a jegybank. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresek lesznek az MNB és a nagybankok vezetői részvételével folyó üzleti reggelik.

Az első fordulón a hazai bankvezetők közül jelen volt Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank Zrt elnök-vezérigazgatója, Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, Rik Scheerlinck, a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. vezérigazgatója, Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke, Surányi György, a CIB Bank Zrt. igazgatóságának elnöke, Urbán Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese, Wiedner Heinz, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója, Zolnai György, a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.elnök-vezérigazgatója és Urbán Zoltán, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a jegybank hitelprogramjához vállalható 2 százalékos kamatmarzs körül alakult ki a legtöbb vita. Közölte: a program kezdésnek jó, a jegybanki kéthetes kötvényállomány pedig úgy is csökkenthető, hogy jelentős részben a Magyarországon nem működő bankok állományának csökkentéséből jöjjön össze. A program részleteiről egy hónapon belül juthatnak egyezségre a bankok az MNB-vel, az egyes bankok kvótájáról pedig még nem döntöttek.

A devizapiac jól reagált a tegnapi fejleményekre. Az eurót délután negyed ötkor 297,25 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek estivel szinte megegyező délelőtti 298,71 forintos árfolyam után. Az euró jegyzése napközben 296,41 és 299,43 forint között alakult. 297 forint alatti eurójegyzésre utoljára egy hónappal ezelőtt volt példa a bankközi piacon.. A forint pénteken érte el a 300 forint alatti euró jegyzést az MNB növekedési hitelprogramjának bejelentésére.

A csütörtökön bejelentett hitelprogram lényege, hogy az MNB kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata nulla százalék. A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kis- és középvállalkozások számára továbbadni. A jegybank szándékai szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a kedvezményes vállalati hitel kamata maximum 2 százalék lehet. A kedvezményes hitelt a vállalkozások a devizahiteleik forintra váltására is használhatják, erre további 250 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Benyújtotta lemondását az MNB alelnöke

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, a monetáris tanács tagja tegnap levélben benyújtotta lemondását Áder János államfőnek. Király Júlia ezt Budapesten, szűk körű sajtóbeszélgetésen jelentette be.

Közölte: lemondásának oka, hogy úgy látja, az MNB-ben kialakított új irányítási rend veszélyezteti az MNB hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét. Egyre növekvő valószínűségét látja annak, hogy megalapozatlan döntéseket hoznak majd az MNB-ben, amelyekért sem alelnökként, sem a tanács tagjaként semmilyen felelősséget nem kíván vállalni.

Közölte: lemondásának oka, hogy úgy látja, az MNB-ben kialakított új irányítási rend veszélyezteti az MNB hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét. Egyre növekvő valószínűségét látja annak, hogy megalapozatlan döntéseket hoznak majd az MNB-ben, amelyekért sem alelnökként, sem a tanács tagjaként semmilyen felelősséget nem kíván vállalni.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.