BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BUX-kosárban a BTel-részvények

Március 24-től bekerülnek a BUX kosárba a Business Telecom Nyrt. (BTel) törzsrészvényei a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) döntése alapján. A társaság papírjai március 10-e óta már a Prémium kategóriába tartoznak.

A BTel-részvények BUX-kosárba kerülését indokolta, hogy az elmúlt fél év alatt minden kereskedési napon születtek rá üzletek, és ez idő alatt az üzletkötések száma meghaladta az ötezret (5371), valamint árfolyamértéken számítva forgalmi rangsorban a 7. helyet érte el – derül ki a BTel közleményéből. A BUX kosárba kerüléssel a BTel elérte azokat a célokat, amelyeket a tulajdonosok és a menedzsment megfogalmazott a társaság 2012. májusi tőzsdei bevezetésekor. A Prémium kategóriával és azzal, hogy a BUX kosárban szerepel a BTel további növekedési és fejlesztési céljai is megvalósulhatnak, ugyanis a tőkenagysága, likviditása és a befektetői érdeklődés segíti az újabb intézményi befektetők megjelenését a tulajdonosi körben.

A BTel alaptőkéje 9.359.651 darab, 100 forint névértékű törzsrészvény, a társaság alaptőkéje 935, 9 millió forint. A BTel részvényeinek közkézhányada 32,58 százalék, árfolyamértéken (1004 forint részvényárfolyam esetén) 2,89 milliárd forint, tulajdonosainak száma 355.

„A tudatos tőkepiaci építkezés meghozta a gyümölcsét, úgy ahogy a saját iparágunkban elért eredményeink és pozíciók is visszaigazolta már, hogy a Btel által képviselt értékek és üzletpolitika, helytálló és eredményes. Lassú és biztonságos léptékekben, folyamatosan elértük mindazt, amit egy tőzsdei cég elérhet annak érdekében, hogy a befektetőink érdekei megfelelően képviselve legyenek. Köszönjük mindazoknak, akik eddig is bizalmat szavaztak a vállalat instrumentumai mellett és bízunk benne, hogy ezen minőségi ugrást követően egy új szín tűnik fel a magyar tőzsdén, mely dinamikus és megbízható papír formájában ölt testet” - nyilatkozta Takács Krisztián a BTel elnök-vezérigazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.