BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasban az arany

A DAX index pénteken kevesebb, mint 100 pontra megközelítette a 200 napos mozgóátlagot, ahonnan erőteljesen emelkedett, és visszamászott a 9 000 pont fölé. Mindezt aközben tette, hogy a hétvégén fontos esemény történt. Persze lehetett borítékolni a végeredményt - olvasható az Erste elemzésében.

Nagy többséggel, 95 százalékkal Oroszország mellett döntöttek a Krímben. A tatárok bojkottálták a szavazást, és amúgy is furcsa dolgokat lehetett hallani. (pl. bizonyos helyekre „bárki” bemehetett szavazni). A szavazás eredményét az EU országai, USA, Kanada, stb. nem ismerte el.

Így ma két esemény várható. A krími parlament szavaz az Oroszországhoz való csatlakozásról, míg az EU szankciókat léptet életbe. Persze ezek a szankciók valószínűleg csak a számlák befagyasztásáról fognak szólni, és az energia ellátást nem fogják érinteni. Az utóbbinak lenne negatív hatása, de mostanra két állítás igaz: (i) Európa megsínylené ugyan, de nem olyan mértékben, mint néhány évvel ezelőtt. (ii) Oroszország a baráti Kína felé csoportosítaná át a szállításokat, ám egy ilyen jellegű szankció kétes kimenetelű lenne. Vagyis az oroszok vitték a Krímet.

A részvényeket a félelmek vitték lefelé. Az orosz-ukrán válságnak nincs vége, de a részvénypiac szempontjából nagyobb a füstje, mint a lángja (legalábbis, ha a profitkilátásokra tekintünk). Nyilván a kockázatok növekedtek, de nem olyan mértékben, amely ekkora esést kellett volna, hogy indukáljon a német, vagy akár a magyar piacon. Így mind a két index esetében emelkedésre számítunk ma. A DAX gyakorlatilag a 9.000 pontos támaszról, míg a BUX a 16.000 pontos támaszról fordulhat. Az indexeknek meg kellene néznie innen a 20 napos mozgóátlagot, amelyek 9.547 és 17.446 pontnál találhatók.

USA:
- A negatív oldalon fejezték be pénteken a kereskedést a vezető tengerentúli mutatók (Dow -0,27%, Nasdaq -0,36%, S&P500 -0,29%).
- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének márciusi előzetes értéke 79,9 pontra esett vissza az előző havi 81,6 pontról. A piac 82 pontra számított, így az adat csak hajszálnyival maradt el a várakozásoktól.
- A New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index márciusi számait és a februári ipari termelési adatot publikálják ma délután.

Európa:
- Vegyesen mozogtak pénteken a nyugat-európai börzék, a DAX index jól teljesített (FTSE100 -0,39%, DAX 0,42%, CAC40 -0,81%).
- Az euró zónában februári végleges fogyasztói árindexet publikálnak 11 órakor.
- Tegnap megtartották a kitűzött népszavazást Krímben a félsziget hovatartozásáról. A szavazás eredménye nem okozott meglepetést, a népszavazásra jogosultak szinte teljes egésze támogatta, hogy a Krím félsziget csatlakozzon Oroszországhoz. A népszavazás eredményét természetesen nem ismerik el a nyugati hatalmak, és Amerika illetve az Európai Unió már ma újabb szankciókat jelenthet be.

Olaj, arany:
- A WTI ma reggel 98,8 dolláron állt, vagyis némileg erősödött a pénteki szintekhez képest. A krími népszavazás (ahol az Oroszországhoz való csatlakozás jelentős többséget kapott) és egy líbiai olajvezeték lezárása ellensúlyozni tudta a gyenge kínai gazdaságról szóló híreket, ami a réz négyéves mélypontra való zuhanását okozta. A fedezeti alapok is csökkentették vételi kitettségüket a WTI-ban, de ez sem tudta megakadályozni a mintegy 60 centes áremelkedést.
- Az arany 1.380 dollárig tudott nőni a geopolitikai feszültségek és a kínai lassulás miatt.

Devizák:
- A pénteki kereskedést gyengüléssel kezdte a forint, a 314-es lokális ellenállást áttörve 315,4-ig emelkedett az EUR/HUF devizapár. Még a kora délutáni órákban irányt váltott az árfolyam és a nap további része már komoly forinterősödésről szólt, zárásra 311,7-ig esett a kurzus. Az éjszakai órákban is volt egy rövid ideig tartó kilengés, de reggelre 312,5-nél stabilizálódott a forint, ami mérsékelt gyengülést jelent a pénteki záráshoz képest.
- A dollár gyengült pénteken az euróval szemben, az 1,387-es nyitást követően 1,392-ig emelkedett az EUR/USD kurzusa. A reggeli kereskedésben 1,388-ig süllyedt vissza az árfolyam.


Távol-Kelet:
- Az ázsiai piacok vegyesen zártak. A Nikkei és a Hang Seng 0,35% és 0,22%-kal csökkent, miközben a fejlődő piaci indexek a pozitív tartományban zártak (Kospi 0,4%; BSE Sensex 0,16%). A kínai Shanghai index pedig majdnem 1 százalékot emelkedett (0,96%).
- Kína +/-1-ről +/-2 százalékra nyitotta a jüan lebegtetési sávját, amelynek köszönhetően egy éves mélypontra gyengült a kínai fizetőeszköz a dollárral szemben. Ez segítheti az exportot, amelynek pozitív hatását láttuk a börze indexben.
- A Softbank volt a japán piac sztárja 4,6%-os emelkedéssel, amely az Alibaba amerikai bevezetési eljárás megkezdésének köszönhető. Az Alibabában, amelyet 153 milliárd dollárra értékelnek a piaci szereplők, a Softbank-nak 37%, a Yahoo-nak 24%-a van. Az IPO az elmúlt két év legnagyobb IPO-jának ígérkezik az USA-ban (12,9 milliárd dollár).

Határidős piacok:
- Alapvetően vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel, de a Dow, az S&P, a Nasdaq és a DAX is a pozitív tartományban van.

Vállalati hírek:

- A MOL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt fellebbezni fog a körözési parancs ellen, amit a horvát ügyészség adott ki tavaly szeptemberben. Hernádi számára a fellebbezést az tette lehetővé, hogy Horvátország március elején módosította a letartóztatást elrendelő végzés alapjául szolgáló joganyagot - idézi Hernádi ügyvédjére hivatkozva a Jutarnji List. A két fél között a viszony továbbra is feszült, viszont vannak arra mutató jelek, hogy közeledés van. Ez részben azért is történik, mert nem sikerült a horvátoknak megállapodnia az oroszokkal. A horvát Gazdasági Miniszter, Ivan Vrdoljak megerősítette, hogy tárgyaltak a Rosneft és a GazpromNeft képviselőivel, azonban a miniszter szerint Horvátország nem akar INA részvényeket eladni.

- OTP, FHB: Az alkotmánybíróság ma hirdeti ki a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos határozatát. Két kérdést kellett tisztázni: (i) Egyrészt, hogy az alaptörvényből levezethető-e olyan konkrét fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenességét okozná. (ii) Másrészt, hogy az aktuális devizahitel szerződések miként módosíthatók jogszabállyal.


- Az FHB 28 106 darab saját részvényt vásárolt 825 forintos átlagáron március 14-én. A bank 81 707 darab (0,12%) saját részvénnyel rendelkezik a tranzakciót követően.

- Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója 40.625 darab Magyar Telekom részvényt vásárolt 320 forintos átlagáron március 13-án, így összesen 137.471 darab papír van a birtokában. A tranzakcióra a cég részvényvásárlási programjának keretében került sor, melynek értelmében a vezérigazgató köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10%-ának megfelelő összeget Magyar Telekom részvényekbe fektetni.

- A Business Telekom és a MOL leány TVK is tagja lesz a BUX indexnek március 24-től.

- A Fiat 800 fővel bővítette a michigani Chrysler gyárát, ahol az új generációs 200-as modellt fogják gyártani. A Fiat 1 milliárd eurót fektetett az üzembe, ahol összesen 2.800 munkavállalót foglalkoztatnak. A 2015-ben piacra kerülő modelltől sokat várnak a cégnél, az új 200-as modell fogadtatása azért is fontos, mert jelentősen befolyásolhatja a következő évek eredményét.

- A Linde ma reggel publikálta negyedik negyedéves számait, amelyek elmaradtak a várakozásoktól. Az üzemi eredmény tavalyhoz képest 3,6%-kal 970 millió euróra esett vissza, amely gyengébb a várt 992,3 millió eurónál. A gáz üzletág üzemi eredménye 933 millió euró lett, ez a legfontosabb divízió, innen jön az eredmény 96%-a, Európában 0,7%-kal bővült az üzletág eredménye, míg az USA-ban 13%-os volt a csökkenés, 2%-os növekedést láthattunk ugyanakkor az ázsiai régióban. Az árbevétel 4,1%-kal 4,19 milliárd euróra csökkent, a piaci konszenzus 4,21 milliárd euró volt. A nettó profit 320 millió euró lett a várt 320,5 millió helyett. A társaság 3 euró részvényenkénti osztalékot fizethet, a piaci várakozás 2,9 euró volt. Az egész éves üzemi eredmény 3,97 milliárd euró lett a piac által várt 3,98 milliárd euró helyett. A társaság vezérigazgatója szerint a piaci feltételek kedvezőtlenek voltak, és a devizaárfolyamok is negatívan befolyásolták a társaság növekedését (az euró az amerikai és ausztrál dollárral, és a feltörekvő piaci devizákkal szemben is erősödött). Az idei évben mérsékelt növekedést vár a társaság az árbevétel terén, és az üzemi eredményben is enyhe javulásra számítanak.

- A BofAML semlegesről vételre minősítette fel a Siemens részvényeit. A JPMorgan pedig semlegesről felülteljesítőre rakta a cég papírjait, a célárfolyam 102 euró.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.