BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína: több éves mélypontra lassult a pénzmennyiség növekedése

A kínai gazdaság lehűlésének újabb jeleként, márciusban 13 éves mélypontra lassult az M2 jelű pénzmennyiség, vagyis a forgalomban lévő készpénz és a lekötött betétek volumenének növekedése.

A kínai statisztikai hivatal magyar idő szerint kedd hajnali közlése szerint az M2 márciusban 12,1 százalékkal nőtt. Az elemzők 13 százalékos bővülést vártak. Utoljára 2001 májusában volt ilyen lassú a pénzkínálat növekedése.

A likviditás lassuló bővülésének két fő oka, hogy egyre lassabb a tőkebeáramlás és egyre lassabban nő a kínai devizatartalék - mondta egy sanghaji üzletkötő. Kína devizatartaléka március végén 3950 milliárd dollár volt.

Kedd hajnalban közöltek egy másik, friss makrogazdasági adatot is, e szerint a kínai bankok márciusban átszámítva csaknem 170 milliárd dollár (37 ezer 800 milliárd forint) új kölcsönt folyósítottak jüanban. Ez jócskán meghaladja a februári - a holdújévi ünnep miatt nagyon alacsony - adatot, és lényegében megegyezik az elemzői várakozásokkal. A kihelyezett hitelek teljes állományának növekedése ugyanakkor nyolc éve nem látott ütemre, 13,9 százalékra lassult.

Szerdán közlik a kínai hazai össztermék (GDP) első negyedévi növekedési adatát: a piac éves összevetésben 7,3 százalékot vár, ami ötéves mélypont.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.