Manapság, ha startupról és kockázati tőkéről beszélünk, játszi könnyedséggel röpködnek a 10, de inkább a 100 milliós összegek. Azonban ezeket a kihelyezett tőkéket nagyon komoly számítások, mérlegelések előzik meg befektetői oldalról. Mert hiába a nagy ötlet, hiába működhet a kémia, fontos az is, hogy a cég nagy értékteremtési potenciállal bírjon, és az üzleti modellje világos, reális, megvalósítható legyen. „Továbbá rendelkezzen olyan menedzsmenttel, amelyről el lehet hinni azt, hogy képesek is ezt a folyamatot megvalósítani” – fogalmazza meg röviden a befektetők cégválasztási credóját Szűcs Gergely, a Valor Capital kockázati tőkezelő vezérigazgatója. Majd hozzáteszi, egy nagyobb és már értékelhető működéssel rendelkező cégnél sokat elárul a menedzsmentről, mennyire reálisan értékeli a cégét.
Ebben a legnagyobb segítséget a piacon lévő hasonló profilú és életciklusú cégek értékelése adhatja. A vállalkozások jellemzően értékesebbnek tartják magukat, mint a befektetők, ami teljesen természetes. Főként a kisebb méretű és kezdetibb stádiumú befektetéseknél azonban előfordul, hogy irreális elvárásokkal indulnak neki a befektető-keresésnek. A Valor Capital vezetője úgy látja, a legjobb hazai startupok reálisan képesek értékelni a saját cégüket és hajlandóak észszerű kompromisszumokra. Utóbbira főleg a szigorú befektetési politikával rendelkező befektető (pl. Jeremie) miatt van szükség. Fontos azonban, hogy a befektetést követően a vállalkozók úgy érezzék, nem belekényszerítve lettek egy szituációba, nem diktátumokat fogadtak el, hanem volt választási lehetőségük. „Mint sok helyütt, itt sem az ár az egyetlen és legfontosabb tényező” – teszi hozzá Szűcs Gergely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.