BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobb nap volt a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,34 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 18 814,51 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nyugat-európai és tengerentúli piacok semleges, nulla közeli állapotban vannak. A magyar piac felülteljesítő volt, jó forgalom mellett tudott megint emelkedni. Három blue chip is 1 százaléknál nagyobb mértékben erősödött, egyedül a Magyar Telekom "nem találta a helyét".

Az OTP 4600 forint fölött, a napi tető körül tudott zárni, amivel visszatért a 4600-5100 közötti sávba. A Richternek sikerült leküzdenie a 4100 forintos ellenállást és a 13 700 forint körüli záróárfolyammal a Mol is egy ellenállási pont fölött zárt. Az üzletkötő felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a jövő hét elején az osztalékok valószínűleg kiárazódnak a papírokból. A forint árfolyama 305 forint közelében oldalazik.

A Mol 150 forinttal, 1,11 százalékkal 13 695 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 74 forinttal, 1,62 százalékkal 4635 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,55 százalékkal 317 forintra csökkent, forgalma 267,6 millió forint volt. A Richter árfolyama 44 forinttal, 1,07 százalékkal 4159 forintra emelkedett, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.