BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos károk Yvette miatt

A múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon elvonulása után május 19-éig több mint 21 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A vihart óriási mennyiségű csapadék és orkán erejű szél kísérte Magyarország területén, országszerte jelentős károkat okozva a lakóépületekben, a köztéri infrastruktúrában és épületekben, illetve a mezőgazdaságban.

A szövetség adatai szerint május 12-e és 18-a között volt olyan nap, amikor a bejelentések száma négy-ötszöröse volt az ilyenkor átlagosnak. A leggyakoribb kártípusok a villámcsapás, valamint a villámcsapások másodlagos hatásai által okozott károk, az – elsősorban fakidőlések okozta - rádőléses károk, illetve a tetőmegbontással, tetősérüléssel kapcsolatos károk és a beázások voltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.