BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalt a Nokia a gyorsjelentés közzététele után

A Nokia immáron a készülék üzletág veszteségei nélkül publikálta második negyedéves jelentését, miután azt eladta a Microsoftnak. A bevétel 2,9 milliárd eurót ért el, ami minimálisan maradt el a piaci várakozástól, miközben az egy részvényre jutó eredmény 6 euró cent lett a várt 4,5 cent helyett. Az értékesítések Kínában 18 százalékkal emelkedtek, köszönhetően a hálózatfejlesztésnek, amit az egyre bővülő okostelefon-piac tesz szükségessé. Ugyanakkor sajnos Európában és Észak-Amerikában 8 százalékos visszaesést tapasztaltak. A menedzsment ennek ellenére úgy gondolja, hogy a második féléves eredmények akkora mértékű javulást mutatnak majd, hogy 2014-re várt 5-10 százalék közötti profit marzs a sáv tetejéhez lehet majd közelebb, vagy még azt is meghaladja. A készpénzállomány az előző negyedévi 2,1 milliárd euróról 6,5 milliárd euróra nőtt a Microsoft felvásárlásból befolyó összeg miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.