Az amerikai tőzsdén lehetett a legtöbbet keresni a válság alatt
Augusztus végére újabb rekordot döntött a New York-i tőzsde egyik legfontosabb részvényindexe, az S&P 500, amely a napokban, története során először átlépte a 2 ezer pontos lélektani határt. A pénzügyi krízis kirobbanása óta az amerikai tőzsdén lehetett a legtöbbet keresni, a Telegraph brit lap elemzése szerint, ha valaki 2009 novemberében 10 ezer fontot befektetett ott, jelenleg 19400 fontja lenne.
Az amerikai gazdasági fellendülés az idén is jobban alakult a várakozásoknál, ez önbizalmat adott a befektetőknek. A második negyedévben magasabb fokozatba kapcsolt a gazdaság, a növekedés éves szinten 4 százalékos volt, ami kompenzálta az előző három hónapban tapasztalt 2,1 százalékos visszaesést. A palagáz-forradalom és az élénkülő lakáspiac szintén a részvényárfolyamok emelkedését eredményezte. Az árfolyam-emelkedés viszont törékeny lehet. Abigail Doolittle, a Peak Theories Research alapítója a CNBC-nek azt nyilatkozta, a Fed vonakodása attól, hogy emelje a kamatokat, megágyazhat a részvénypiaci összeomlásnak.
A befektetőknek fel kell értékelniük a piacot, ennek egyik módja az árfolyam/nyereség (p/e) arány kiszámítása. Jelenleg az amerikai piacon ez 20 körül van, a történelmi átlag viszont csak 16, ebből a szempontból vizsgálva tehát a tengerentúli részvények drágák. Volt azonban már a mostaninál sokkal magasabb értékeltség is az amerikai tőzsdéken, 1999 júniusában, a technológiai lufi idején például a p/e arány 31 volt. Van még két másik mutató is, ami szintén azt sugallja, hogy túlárazott az amerikai tőzsde. A ciklikusan korrigált p/e mutató most 25 a Wall Streeten, ez is valamivel magasabb a hosszú távú átlagnál, ami 24. A könyv szerinti értékhez mért árfolyam is magas, jelenleg 2,8-szeres, miközben a történelmi átlag csak 2,5.
Az S&P 500 az idén eddig 10 százalékot emelkedett, de vannak olyan részvények, amelyek még ennél is sokkal jobban teljesítettek. A legnagyobb árfolyam-növekedést az olaj- és gázmezők feltérképezésével foglalkozó Newfield Exploration érte el, 82 százalékot emelkedett az árfolyama január óta. Hosszabb távon viszont már kevésbé meggyőző a cég teljesítménye, három évvel ezelőtt például magasabb volt az árfolyama, mint most.
A kapszulás kávéban utazó Keurig Green Montain részvénye viszont rövid- és hosszútávon is megérte a befektetőknek, az idén 78 százalékot emelkedett az árfolyama, az elmúlt három évben 36, az elmúlt öt esztendőben pedig 567 százalékot szedett magára. A harmadik legnagyobb árfolyam-emelkedés az indextagok közül az idén a Southwest Airlineshoz köthető, amelynek részvénye 71 százalékot drágult az év eleje óta, az utóbbi három évben pedig 276 százalékot lehetett vele keresni.
Voltak persze a New York-i tőzsdén is olyan részvények, amelyekkel sokat lehetett bukni. Az idén a legtöbbet, 33 százalékot a luxus bőráruban utazó Coach részvényein lehetett veszíteni. 32 százalékot bukott az, aki a természetes és organikus élelmiszereket forgalmazó Whole Foods Market részvényeibe fektette a pénzét, de az is elbukta a befektetése negyedét, aki az egyebek között a Barbi babákról híres Mattel papírjait vásárolta meg.


