Bedőlt a 18. bank
Tizennyolcra emelkedett az idén eddig csődbe jutott bankok száma az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám négy éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Három éve 92 bank ment csődbe, két éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz - írja az MTI Eco.
Az FDIC honlapjára felkerült adatok szerint legutóbb a minnesotai Northern Star Bank "ajtajára került lakat". Idén ez az első csődbe jutott bank a szövetségi államban, ahol tavaly egyet kellett bezárni.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 64,5 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap. Összehasonlításként: ez az összeg több mint kétszerese annak a pénznek, amit a magyar betétesek kapnak vissza az országos Betétbiztosítási Alaptól, ha a bankjuk becsődöl.
Az idén erre számos esetben került sor. Szerencsére csak kisebb pénzintézetek, jellemzően takarékszövetkezetek dobták be a törülközőt, azonban az OBA tartaklékait még így is csaknem teljesen felemésztette a betétesek kárpótlása.
A legutóbbi eset a Széchényi Banké, amelyben ráadásul 49 százalékos tulajdonos az állam, így a betétesek okkal gondolhatták, hogy a pénzintézet helyzete stabil, hiszen az állam egy éve szállt be a cégbe.
Az OBA itt is tízmilliárdos nagyságrendben ad vissza pénzt a betéteseknek, akik közül viszont 107-nek bőven meghaladja a bankban tartott összeget az OBA-limit. Nekik a kormányfő csütörtöki bejelentése szerint több milliárd forintból plusz pénzt fizet az állam "felelőssége", azaz 49 százalékos tulajdonrésze erejéig.