Túl az álomhatáron a BUX, az OTP sem enged a minden napra egy rekord elvéből
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Egyesült Államok szombati 250. születésnapjára (függetlenség napja) tekintettel pénteken ki sem nyitó amerikai tőzsdék támogatása híján is jó hangulat uralkodott az európai parketteken. A frankfurti DAX például 0,7 százalékkal emelkedett a pesti tőzsdezárás előtti percekben, míg a párizsi CAC40 0,3 százalékkal nőtt.

A vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatok csütörtökön enyhítették a befektetők kamatemelési aggályait, és még pénteken is felértek egy nyugtatóval.
Reggel azonban elsősorban a dél-koreai és japán tőzsdék egyértelmű emelkedése adott lendületet Európának is, miután az ottani mesterséges intelligencia által vezérelt rali a hét korábbi napjain megtorpant.
A pesti börze még Frankfurton is túltett, a BUX zárásra 0,93 százalékkal, 143 072 pontig száguldott, ami szédületes új rekord.
Még annyit, hogy egész nap pluszban volt a tőzsdemutató, ám az utolsó fél óra hozta el a döntő fordulatot, akkor lépte át az index határozottan a 143 000 pontos lélektani határt, mellyel már napok óta viaskodott.
Az azonnali részvényforgalom meghaladta a 14,9 milliárd forintot.
A blue chipek közül az OTP árfolyama 0,5 százalékkal, 46 920 forintig lőtt ki, azaz csütörtök után pénteken is rekordot döntött a legnagyobb magyar bank.
A Mol kurzusa pedig nem kevesebb, mint 2,89 százalékkal, 3910 forintig száguldott, a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 72 dollár alatt stagnált.
A Richter záróára is 0,7 százalékkal, 12 190 forintra nőtt.
A Magyar Telekom 2670 forinton búcsúzott a kereskedéstől, ami 0,4 százalékkal múlta felül előző délutáni záróárát.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint a kora délutáni nagy menet után, melynek során az euró jegyzése 352,80 forint alá is bekukkantott, némileg visszavett a tempóból és a BÉT kicsengetésére 353,4 forintig jött vissza az európai közös deviza kurzusa.






