BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem volt igény az EKB finanszírozására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Orbán Viktor újra elmondta, hogy itt az ideje felfuttatni a hitelezést, amelyért cserébe csökkenhetnek a bankok terhei (különadók). Azt is elmondta, hogy hamarosan aláírnak valamit. Szerintünk ez bölcs lépés lenne, de már sokszor hallottunk hasonlót, így nem árt óvatosnak lenni, de a bejelentés ennek ellenére is pozitívan hathat a bankrészvények árfolyamára - olvasható az Erste elemzésében.

A nemzetközi események továbbra is negatívan hatnak. Folyamatos a görög elnökválasztástól való félelem, miközben Ukrajnában igazi tűzszünet jött létre. A csökkenő kőolajár sokkal barátságosabbá tette az oroszokat.

A DAX index ma a tegnapi emelkedést követően lefelé kacsingat. Ebben az is szerepet játszik, hogy a Deutsche Bank és a Commerzbank is komolyabb bírságoknak néz elébe, mint amit a piac várt. Mostanra újra kezdenek előkerülni a megszokott régi félelmek (görög, ukrán, bankbírságok… stb.). A negatív nemzetközi hangulatban itthon és a DAX-ban is csökkenésre számítunk ma.

Nemzetközi hírek
USA

- Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető tengerentúli börzéken, ám a nap második felében már elgyengültek az indexek, de még így is sikerült pluszban zárniuk a kereskedést (Dow 0,36%, Nasdaq 0,51%, S&P500 0,44%).
- A Dow Jones index tagjai közül a McDonald’s volt a nap nyertese (1,6%), a leggyengébben a Merck teljesített (-1,2%).
- A kiskereskedelmi forgalom nyolc hónapja nem látott mértékben emelkedett novemberben. Az előző havi felfelé korrigált 0,5% után 0,7%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom, felülmúlva a 0,4%-os várakozásokat.
- A friss segélykérők száma a várt 297 ezres stagnálás helyett 3 ezer fővel csökkent a múlt héten. A friss adat három hetes mélypontnak felel meg.
- 15:55-kor a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének novemberi előzetes számait publikálják.

Európa
- Az EKB célzott hosszú távú refinanszírozási programjában (TLTRO) a bankok mindössze 130 milliárd eurónyi forrást igényeltek, ami elmaradt a jellemző 170-200 milliárd euró közötti várakozástól. Az alacsony keresletből arra lehet következtetni, hogy az európai bankok hitelezetési aktivitása továbbra is gyenge, ez pedig negatív a gazdaság szempontjából. Az alacsony refinanszírozási igény ugyanakkor növelte annak esélyét, hogy az EKB jövő hét elején kibővíti eszközvásárlási programját, ugyanis az EKB már korábban bejelentette, hogy a korábbi csúcsig, a mostani szintről nagyjából 1000 milliárd euróval tervezi növelni a jegybanki mérlegfőösszeg nagyságát, és ha nem a TLTRO-n keresztül, akkor más eszközökön, például eszközvásárláson keresztül teheti ezt meg.
- A 30 éves német államkötvények hozama most először csökkent 1,5% alá.
- Az orosz jegybank 100 bázisponttal 10,5%-ra emelte az alapkamat nagyságát, ezzel azonban nem sikerült megállítani a rubel további gyengülését.
- A görög parlamenti szavazás miatti aggodalomban tovább esett a görög részvényindex, ami már értékének csaknem 1/3-át elveszítette idén.
- A Hugo Boss legnagyobb befektetője, a Permira Holdings 4,9 millió darab részvényt, a teljes mennyiség 7%-át készül eladni.
- A Gucci bejelentette, hogy a társaság vezérigazgatója és kreatív igazgatója is távozik a cégtől.

Olaj, arany
- A WTI árfolyama 59,3 dollárig süllyedt, vagyis folytatódott a nyersanyag vesszőfutása. Tegnap a kuvaiti árcsökkentés riasztotta meg a piacot, amely az elemzők szerint annak a jele, hogy valódi árháború van az OPEC tagjai között. Ezzel szemben az irakiak szerint erről nincs szó. Mindenesetre egyre erősebb a nyomás, hogy az OPEC a kínálat csökkentése érdekében lépjen.
- Az arany ára 1,220 dollárra süllyedt, főleg az erősebb dollárnak köszönhetően. A tegnapi erős amerikai adatok is a részvények felé fordították inkább a befektetőket. A hétvégi görög szavazás növelheti az arany iránti keresletet.

Devizák
- Novemberben az infláció -0,7% lett év/év alapon, sőt a maginfláció értéke is jelentősen csökkent, 1,2% lett az októberi 1,5% helyett. A rendkívül alacsony, sőt a főszám tekintetében továbbra is negatív inflációs mutató pedig felerősítette azokat a piaci spekulációkat, hogy a jegybank jövőre kamatot vághat az infláció alakulása miatt. Az inflációs adat megjelenését követően a forint gyengülésnek indult, melynek eredményeként 1 hónapos csúcsra, 308 fölé emelkedett az EURUSD devizapár értéke.
- A TLTRO iránti alacsony, mindössze 130 milliárd eurós igény megjelenését követően az EURUSD árfolyam enyhén emelkedett, azonban délutánra lefordult a devizapár és 1,239-ig esett vissza a jegyzés.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,7%-ot emelkedett, míg a Hang Seng és a Shanghai index egyaránt 0,1%-nál kisebb emelkedést tudott csak felmutatni.
- Kínában a várt 11,5% helyett 11,7%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom értéke novemberben, ami meghaladja a múlt hónapban mért 11,5%-os bővülés mértékét.
- A vártnál kedvezőbb kiskereskedelmi forgalom ellenére az ipari termelés csak 7,2%-kal emelkedett, míg a várakozás 7,5% volt, azonban a hét elején megjelent külkereskedelmi adatok tükrében ez sem jelentett igazi meglepetést.
- A végleges októberi adatok alapján az ipari termelés csak 0,8%-kal esett vissza Japánban, míg az előzetes adatok még 1,0%-os visszaesésről számoltak be.
- Hétvégén előrehozott választásokat tartanak Japánban. Az előrejelzések szerint Abe pártja megtarthatja jelenlegi 2/3-os többségét a parlament alsó házában.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel, de a főbb indexek (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) mind a negatív tartományban voltak.
Vállalati hírek
- A Magyar Telekom 2015. január 1-től megszünteti az üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettesi pozíciót, melyet korábban a cégtől 2014. november 6-i hatállyal távozó Pataki Róbert töltött be.
- Új székházba költözne a Magyar Telekom, így a jelenlegi öt budapesti telephely összevonásával javulna az együttműködés a cégen belül. Az 40 milliárd forintos fejlesztés eredményeként speciálisan a cég igényei szerinti irodaház épülne, ami vélhetően olcsóbban üzemeltethető a jelenlegi épületeknél. Arra is számítunk, hogy a feleslegessé váló ingatlanokat értékesítik. A költözésről hivatalos döntés még nem született.
- A Richter 238 583 darab saját részvényt vásárolt december 10-én 3865 forintos átlagáron a tőzsdén, és további 100,245 darabot tőzsdén kívüli forgalomban. A társaság egyúttal 200,244 darab saját részvényt ki is osztott javadalmazási programja keretében. A cég jelenleg 788 872 darab saját részvényt birtokol.

Az Európai Központi Bank tegnap tartotta hosszú refinanszírozási hitelprogramjának második körét. Összesen 130 milliárd eurónyi forrásért jelentkeztek a bankok, ebből a BNP Paribas 14 milliárd eurót, az UniCredit 2,2 milliárd eurót, a Banco Bilbao 2,6 milliárd eurót, a Banco Santander pedig 4,6 milliárd eurót igényelt.

A Financial Times információ szerint a Commerzbank-nak több mint 1 milliárd dolláros bírságot kell fizetnie az amerikai hatóságok számára. Az eredeti becslés 600-800 millió dollár közötti összegről szólt, azonban mióta kiderült, hogy nemcsak az iráni szankciók megszegése miatt, hanem a pénzmosás miatt is vizsgálni fogják a bankot, a bírság mértékére vonatkozó várakozások is megemelkedtek. Ennek ellenére enyhén negatív a mostani hír. 200 millió dolláros többlet bírsággal kalkulálva részvényenként 14 euró cent lehet a negatív hatás.

A Santander folytatja a Commerzbank részvényeinek követését, és legújabb elemzésében vételi ajánlást fogalmazott meg 16,26 eurós célárfolyam mellett, ami 38%-os emelkedési potenciált jelent.

Az amerikai hatóságok a Deutsche Bank és a Barclays ellen is vizsgálatot indítottak, mivel algoritmikus kereskedésükben olyan eljárást alkalmazhattak, ami manipulálhatta a devizaárfolyamokat. A hír enyhén negatív a bankokra nézve.

A Fiat Chrylser már korábban bejelentette, hogy a jövőbeli tervek finanszírozása miatt részvényeket tervez értékesíteni, illetve kötvényeket is piacra fog dobni. A tegnapi bejelentés szerint az autógyártó 87 millió darab részvényt tervez értékesíteni, ami újabb 13 millió darabbal bővül a legfrissebb hírek szerint. A részvényeket 11 dollárért értékesíti a társaság. A részvények mellett 2,87 milliárd dollár értékben ad el 7,875%-os kamatozású átváltható kötvényeket. A kötvények 2016. december 15-én kerülnek átváltásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.