Változatlanul hagyta adósságbesorolásunkat a Fitch
Kevezőtlen részvénypiaci hangulat mellett keződött meg a hétfői kereskedés a forint piacán, ennek ellenére nem látszik eladói nyomás a vezetői devizákkal szemben. Úgy tűnik, hogy a forint stabil képet mutat, így a külső hangulat sem tudja kizökkenteni a pénteki gyengülés utáni korrekcióból. Miután a Fitch hitelminősítő nem változtatott az ország adósságbesorolásán, a forint esetében sem történt elmozdulás, mely arra enged következtetni, hogy a piaci várakozásoknak megfelelő döntés született. A hosszú kötvények esetében a hozamok tovább estek, a 10 éves kötvényeknél már 3,52%-nál járunk.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemezetközi devizapiacon az EURUSD árfolyamában nem láthattunk érdemi elmozdulást, ugyanis a jegyzés az 1,2425-1,2480-as szintek között mozgott. A tengerentúlon csak rövidített kereskedés volt pénteken, így a főbb indexekben sem láthattunk kilengéseket, minimális elmozdulást mutattak a nap végére (Dow 0%, Nasdaq 0,1%, S&P500 -0,23%). Gyengék lettek azonban a Black Friday hétvégéjén az értékesítési adatok. Összesen 50,9 milliárd dollár értékben költöttek a vásárlók a tengerentúlon, ami 11%-os visszaesés a tavalyi 57,4 milliárdos forgalomhoz képest. Európában a kezdeti esés után következett a felkapaszkodás, így 0 közeli értken tudtak zárni az indexek: a FTSE 100 és a DAX index változatlansága mellett a CAC 40 index 0,2%-ot tudott emelkedni. Nicolas Sarkozy a szavazatok 64,5%-val nyerte meg a pártelnökválasztást, aminek köszönhetően a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) megkezdheti átalakulását. A részvételi arány 58,1% volt, ami rekordnak számít a párt történetében. Vegyes volt a kép az ázsiai tőzsdék esetében: a Nikkei 0,7%-ot emelkedett, a Shanghai index értéke nem változott, míg a Hang Seng index 2,2%-ot esett.
A nemzetközi árupiacon a WTI 64,4 dollár volt ma reggel, ami lényegében összeomlást jelent. Az OPEC döntése, hogy nem változtatnak a kvótákon, hatalmas ütést adott a piacnak. Egyelőre nem is látszik a vége, hogy meddig eshet az olaj kurzusa. Rövid távon csak a kínálat drasztikus csökkentése segíthet. Az arany árfolyamában is csökkenést láthattunk, mely elsősorban a csökkenő inflációs várakozásoknak köszönhető. Negatív hangulat uralkodik a határidős piacokon ma reggel.
Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:
Az orosz jegybank a rubel stabilizálása érdekében a többi devizára is kiterjesztené a deviza swap korlátozásokat, amit a hónap elején vezetett be (napi 2 milliárd dolláros limit) a dollárral és az euróval szemben. Az USD/RUB árfolyama immáron 51,6-nál jár, annak ellenére, hogy a jegybank októberben 30 milliárd dollárt interveniált el.
A hétvégi svájci népszavazáson mind az aranytartalék növelésére, mind a bevándorlás korlátozására vonatkozó kérdésre nemmel szavaztak. Így a piac sem mutatott éles reakciót az arany esetében, úgy néz ki marad minden a régiben.
Európát még a csütörtöki EKB kamatdöntés tartja lázban, habár a várakozások szerint Draghi nem fog semmilyen átütő bejelentést tenni. Múlt héten felerősödtek a hangok az állami kötvények vásárlásával kapcsolatban, miután az egyik alelnök (Vitor Constancio) nyilatkozata szerint jövőre akár bele is kezdhetnek az államkötvény-vásárlásba. Azonban a piac továbbra is szkeptikus ezzel kapcsolatba. Ezért mindenképp érdemes csütörtökön a sajtótájékoztatóra figyelni, ugyanis talán ad némi információt ezzel kapcsolatban az elnök.
A vártnak megfelelően nem változtatott Magyarország adóbesorolásán a Fitch. Azonban a jövő évre vonatkozóan mutatkoznak felfelé mutató jelek. A hitelminősítő elismerte, hogy az államadósság csökkenése, és a 3% alatt tartott költségvetési hiány mindeképp pozitívan értékelhető, és a gazdasági növekedés is kiemelkedő a többi európai uniós országhoz képest. Hozzátették viszont azt is, hogy a gazdaságpolika még mindig kiszámíthatatlan, ami a külföldi befektetők szempontjából mindenképp negatív, és kockázatot jelent.


