Versenyképes MKB-t adna el az állam
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz MKB Bank szanálási eljárása során csak ott kell beavatkozni, ahol az szükséges, a többi területen a „business as usual” elve érvényesül – jelentette ki Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a hitelintézet mai ügyfélrendezvényén. A sikeres portfóliótisztítást követően a bankot rövid időn belül értékesíteni kívánja az állami tulajdonos.
Az MKB Bank szanálási folyamata során a hitelintézetnek változatlanul helyt kell állnia a piaci versenyben – jelentette ki a hitelintézet által rendezett konferencián Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette: a szanálási eljárás közben – amely egyébként új lehetőség a magyar piacon – a „business as usual” elve érvényesül, és csak azokon a területeken avatkoznak be, ahol ez szükségessé vált: ez a rossz portfólióelemek leválasztása, majd azok kezelése. Ha pedig a portfóliótisztítás megtörtént, az immár versenyképessé tett bankot értékesítheti a piacon az állam: ám ennél a pontnál nagyon fontos szempont, hogy az eladás stabil, erős befektetőnek történjen meg.
Balog Ádám hangsúlyozta, az MKB Bank a rossz portfóliót leszámítva egészséges működést mutat: a likviditási helyzete erős, a hitel/betét aránya 101 százalékos, mérlegfőösszege stabil, a tőkemegfelelési mutatói megfelelők, emellett a költséghatékonyság is javul a hitelintézetnél.Az MKB Banknak – hangsúlyozta az MNB alelnöke – a legfőbb erejét a stabil, folyamatosan magas színvonalú ügyfélkiszolgálás jelenti. Ezt az előnyét az előttünk álló időszakban is meg kell, hogy őrizze, miközben a piaci verseny aktív résztvevője marad.


