BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A különadón és az elszámoláson ment el az FHB nyeresége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

GYORSJELENTÉS A kihelyezett lakossági hitelek mennyiségét másfélszeresére tudta növelni a bankcsoport

Az FHB csoport 16,2 milliárd forintos, IFRS szerinti, adózás utáni veszteséget produkált 2014-ben, amely nagyjából három és félszerese az egy évvel korábbinak – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett gyorsjelentésből. A bankcsoport konszolidált adózott vesztesége a negyedik negyedévben 6,6 milliárd forintot tett ki, ám – írja a gyorsjelentés – a banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül az FHB csoport a negyedik negyedévben közel 2 milliárd forint, az év egészében 3,8 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el.

A nettó kamatbevétel az előző negyedévhez képest 687 millió forinttal, 5,5 milliárd fölé emelkedett, ami a bankközi- és hitel kamatbevételek növekedése mellett a betétek után fizetett kamatok csökkenéséből adódik. Éves szinten a nettó kamatbevétel 10,3 százalékos növekedéssel 20,6 milliárd forintot tett ki, míg az átlagos mérlegfőösszegre vetített nettó kamatmarzs 2,74 százalék lett. A nettó díj- és jutalékbevételek összege 35,7 százalékkal, 1,7 milliárd forintra növekedett az előző negyedévhez képest, amelyhez az alapkezelési díjbevételek, a bankszámla szolgáltatások díjbevételei és a garancia díjbevételek növekedése járult hozzá. Az év egészében a nettó díjak és jutalékok volumene közel negyedével volt magasabb, mint 2013-ban.

A működési költségek összege – a 2014-től az egyéb ráfordítások között kimutatott fizetett tranzakciós illeték és hitelintézeti járadék nélkül – 4,2 milliárd forint volt a negyedik negyedévben, ami 2,2 százalékkal magasabb az előző negyedévinél. Éves szinten a működési költségek 16,6 milliárd forintos összege 3,5 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Az előző negyedévhez képest a kockázati költség jelentősen csökkent annak következtében, hogy a problémás hitelek aránya 20,2 százalékra csökkent az előző negyedévi 20,5-ről. A csökkenésben viszont szerepet játszott az is, hogy a vonatkozó rendelet alapján a forintosítással érintett ügyleteknél a bankcsoport mind a bruttó hitelállomány, mind az értékvesztés összegét a forintosítási árfolyam alkalmazásával mutatja be a kimutatásaiban. A teljes tavalyi évben az értékvesztésképzés és hitelezési veszteség mintegy 4,4 milliárd forint volt, amely 35,5 százalékkkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A negyedik negyedévben a bankcsoport – a kiszámításra és elszámolásra vonatkozó részletszabályok megjelenését követően – pontosította az elszámolási törvény végrehajtásának várható veszteségére vonatkozó becslését és ennek megfelelően további 5,7 milliárd forint céltartalékot képzett. A teljes, elszámolás veszteségére képzett céltartalék összege ezzel 23,6 milliárd forintra emelkedett.

Az FHB konszolidált mérlegfőösszege 2014. december 31-én 769,4 milliárd forintot ért el, ami 4,3 százalékkal, mintegy 31,9 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Figyelemre méltó, hogy a betétek állománya egy év alatt több mint 76 milliárd forinttal bővült, ennek 58,1 százaléka a vállalati üzletághoz köthető, míg több mint 30 százalék a postai értékesítésből származik. A hitelek bruttó állománya december végén 357,8 milliárd forint volt. A lakossági hitelek folyósítása az év során folyamatosan emelkedett és 16,8 milliárd forintot ért el, ami 54 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.