BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az iráni megállapodás híre nyomja le az olajárat

piac A dollár erősödése és a közelgő iráni megállapodás híre is lefelé hajtotta tegnap az olaj árát. Az Amerikában irányadó WTI olajfajtát 49,11 dollárért kínálták áprilisi szállításra, míg a Brent könnyűolaj hordónkénti ára 61,19 dollárra csökkent a londoni jegyzésben.

A dollár árfolyama 11 éves csúcsra emelkedett a főbb devizákkal szemben, az amúgy is erős devizát most a kínai jegybank szombati kamatcsökkentése hajtotta fel. Az olajpiacot ugyanakkor meghatározta, hogy várhatóan tovább nő a kínálat. Miközen Irakban már az év vége óta rekordszinten van az export, a korábbi fennakadások után napi 400 ezer hordóval nőtt a kitermelés Líbiában is. Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter pedig jelezte, hogy Teherán még a héten hajlandó lehet elfogadni a vitatott atomprogramjáról szóló megállapodást, ha feloldják az országot sújtó nyugati szankciókat.

A büntetőintézkedések eltörlése nagy lökést adhatna az iráni olajiparnak, elemzők szerint Irán akár napi egymillió hordóval is növelni tudná exportját. A megegyezést igyekszik megakadályozni Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök ma szólal fel az amerikai Kongresszus előtt, tegnap azonban egy Izrael-párti lobbicsoport előtt arról beszélt Washingtonban: az Iránnal kötendő megállapodás Izrael létét fenyegeti. Barack Obama elnök, aki korábban jelezte, vétót emel az Irán elleni újabb szankciók ellen, nem találkozik a kormányfővel.

Az Urals is esik

Jelentősen csökkent az Urals típusú orosz nyersolaj átlagára éves összehasonlításban. Az átlagár februárban 57,3 dollár volt, ami 46,7 százalékkal alacsonyabb a tavaly februári 107,42 dollárnál. Tavaly a nyersolaj hordónkénti éves átlagára 97,6 dollár volt, 9,53 százalékkal kisebb a 2013-as 107,88 dolláros átlagáránál.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.