Több cég juthat olcsó forráshoz: indul az NHP+
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFinanszírozás Elindította tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 milliárd forintos keretösszeggel a Növekedési Hitelprogram Plusz (NHP+) konstrukciót. A program célja a korábbi NHP-ból kiszoruló mikro-, kis- és középvállalatok hitelhez jutási lehetőségeinek a javítása. A bankok a terméktájékoztató szerint forráshoz 0 százalékos kamattal juthatnak hozzá, és maximum 2,5 százalékos kamattal helyezhetik ki. Egy-egy hitelintézet annyi forrást kaphat az NHP+-ból, amekkora összegre az NHP második szakaszában szerződést kötött. Ha egy pénzügyi intézmény a számára allokált forrás legalább felére nem szerződik le október végéig, akkor a jegybank visszaveheti a bent maradt forrás felét, és újraosztja a piaci szereplők között. Amiben eltér az NHP+ a normál NHP-tól, hogy a jegybank átvállalja a hitelezési kockázatok egy részét, az öt éven belül nem teljesítővé váló ügyletek esetében megtéríti a hitelezőknek az elszenvedett veszteség felét. Az összes térítés azonban egy hitelintézetnél sem haladhatja meg évente az NHP+ keretében nyújtott hitelek fennálló állományának 2,5 százalékát. Veszteségtérítést a hitelintézetek csak akkor kérhetnek, ha egy vállalkozás nem tud a lejárt tarozásának eleget tenni, vagy egyéb olyan esemény következik be, amelyből eredően a hitelintézetnek az ügylet kapcsán tőkevesztesége valószínűsíthető. A jegybank csak akkor térít, ha további megtérülés már nem várható, és a hitelező a követelést leírja.
Az NHP+ keretében csak új hitel nyújtható. A konstrukció a beruházások finanszírozását helyezi előtérbe, így az egy kkv-nak nyújtott hitelek minimum 70 százalékának új beruházási hitelnek vagy lízingnek kell lennie, a forgóeszköz-jellegű finanszírozás legfeljebb 30 százalékot tehet ki. A legalacsonyabb nyújtható hitelösszeg egymillió, a legmagasabb 500 millió forint lehet.


