Veszteséges negyedév az FHB-nál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Vegyes első negyedévi számokat tett közzé pénteken az FHB csoport. A kisebbik magyar tőzsdei bank teljesítményének megítélését ráadásul számos egyszeri tétel nehezíti, és a beszámoló tanúsága szerint ez az egész 2015-ös évre jellemző lehet. A bankcsoport konszolidált IFRS szerinti kimutatásaiban 3,8 milliárdos adózott veszteség szerepel. Az egyszeri tételektől és a banki különadó hatásától megtisztított nyereség 465 millió forint lett, ami 81 százalékkal marad el az egy évvel korábbi negyedév teljesítményétől.
A lakossági jelzáloghitelek értéke Magyarországon egy év alatt 10,1 százalékkal csökkent, az FHB-nál a mérséklődés 8,8 százalékos volt. A forintosítás hatására a devizahitel állomány a korábbi 57 százalék közeli értékről a lakossági hiteleknél 7,6 százalékra esett. A kereskedelmi bank betétállománya viszont a sikeres postai együttműködés miatt 42 százalékkal emelkedett.
Az FHB nettó kamatbevételei 1,4 százalékkal csökkentek, a nettó kamatmarzs 15 bázisponttal 2,63 százalékra szűkült. A nettó díj- és jutalékbevételek 23 százalékkal 1,6 milliárd forintra emelkedtek, a növekedés hátterében elsősorban az alapkezelési tevékenység díjbevételei állnak. A veszteség csökkentésében 5,5 milliárd forint nagyságú értékvesztés felszabadítás is szerepet játszott. A devizahitelek forintosítása során lecsökkent hitelállomány miatt ugyanis az azokra képzett értékvesztés is csökkent, ennek nagysága a nemzetközi számviteli szabvány sajátosságai miatt megegyezik az állománycsökkenéssel – olvasható a beszámolóban. A nem teljesítő hitelek aránya jelentősen visszaesett, az előző negyedévi 20,2 százalékról 16,9 százalékra, fedezettségük 50,9 százalékot tett ki.
A bank az első negyedévben elszámolta a teljes éves bankadót, az elszámolási törvénnyel kapcsolatos adófizetési kötelezettség pedig 2,7 milliárd forintot tett ki. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy 2015 folyamán folyamatos lesz az adóhatások számszerűsítése, ezért a negyedéves számok jelentős kilengéseket mutathatnak.


