BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harmincezren már felvehetik a kártalanítást a Quaestortól

Eddig mintegy 30 ezer Quaestor ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, ebből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel - közölte a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja.

A tájékoztatás szerint ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban.
   
A Beva és a QA eljárásának ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon - írja a kárrendezési alap.
   
A Quaestor-törvény alapján 2015. július 13-án indult el a kötvény-kárrendezés Bevát érintő részének kifizetése. Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak.
   
A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka. A kártalanítás összege ügyfelenként nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolásának kezdő időpontjában érvényes MNB-devizaárfolyamon átszámítva 6 004 200 forint.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.